Game, Gadget, TV

Először is had kívánjak minden olvasónak nagyon boldok és kütyükben gazdag új évet!

Az elmúlt időszakban a Nintendo termékei gyakorlatilag kimaradtak a számomra. Általános iskolás koromban volt Game Boy-om, imádtam (Tetris link kábelen mekkora volt...), de eladtam és ha jól emlékszem CD írót vettem belőle. Azóta az összes Nintedo kézi és asztali konzol kimaradt. Számomra valahogy sosem volt alternatíva a PS2 vagy pl. az XBOX-al szemben. Gyenge grafika, nem lehetett rá másolni a programokat (éppen belefért akkoriban a konzol ára, játékra nem maradt volna. Viszont így pl. olyan nevek mint Zelda, Mario és Metroid teljesen kimaradtak.

Az változást az idézte elő, hogy egyszer elkezdtem nézegetni a Gamespoton hogy mi lehet minden idők legjobb játéka. Jelenleg 10 ponttal a Zelda Ocarina of Time N64 volt az első. Talán sosem kapott más játék a Gamespoton 10-et. Ezért beszereztem egy Emulátort, és a megfelelő romokat. Aztán valamiért nem a Zeldát kezdtem el rajta nyomni, hanem a Paper Mariot, amit aztán írtam is, hogy nemrég befejeztem. Ekkor merült fel, hogy hoppá én itt kihagyok valmit amin nem kéne. Aztán mostanra egyszercsak két héten belül lett Wii-m és DS-em is. A Wii-hez aztán vettem Gamecube kontrollert és mem. kártyát hogy menjenek a GC-os játékok is. Az alábbi játékokkal rendelkezem a két Nintedo gépre:

Wii: Super Mario Galaxy, Super Paper Mario, Zelda: Twillight Princess, Zelda: Wind Waker (GC), Metroid Prime 3.

DS: More Brain Training, New Super Mario Bros, Zelda: Phantom Hourglass.

Beszerzendő lista: Zelda: Minish Cap (Gameboy Advance) és meg fogom venni a Zelda Ocarina of Time-ot a Wii Shop-ból 10 dollárért, valamint a Brain Training Wii-s változata.

Aki ismeri ezeket a játékokat az tujda hogy így egybe rászabadulni ezekre az nagyon durva. Előtte ugye végignyomtam a Halo3-at a Call of Duty 4-et, Assassin's Creedet...

A két világ olyan mint a tűz és a jég. A boxos játékokról a következő jelzők ugranak be: brutál grafika és hang, hiperrealisztikus akció, adrenalin, robbanás, gyilok.

Nintendós címekről: tündérmese, vicces, szórakoztató, okos sztori, mosolygás, nagyon ötletes, kedves.

Azt hiszem elég érzékletes a különbség. Ezen kívül még egy nagyon fontos dolog van ami kiemelten hangsúlyos a Nintendo esetében. Ez pedig a játékÉLMÉNY. Azért csupa nagybetűvel az élmény, mert azt látom a Wii esetében és a DS esetében is, hogy a konkurenciához képest (mondjuk X360 és PSP) feladták a grafikai erőt és durván rámentek az élményszerű játékra. Értem ezalatt a Wii vitathatatlanul innovatív és szórakoztató irányítását, és a DS érintőképernyőjét és mikrofonját. (az milyen már hogy úgy kell leporolni a térképet a Zeldában, hogy ráfújsz...) Mind a DS mind a Wii esetében én azt érzem, hogy ezek miatt egyszerűen jobban részese vagy a játéknak mint a hagyományos címek esetében. Amikor a Zeldában a térképre jegyzetelesz hogy mi hol van, vagy amikor a Metroidban te tekered el a kulcsot a zárban azzal hogy forgatod a Wiimote-ot...Más hozzáállás és be kell valjam, hogy nekem nagyon bejöm. Apám amikor melgátta a DS-t nem értette miért kell nekem 10 éveseknek való cucc.

Lehet lelki állapot függő, lehet az újdonság varázsa hat még rám, de a Mass Effect befejezése óta nem kapcsoltam be a boxot egyáltalán. Egyszerűen elvarázsolt Mario és Zelda, és remélem sokáig kitart még a varázs!

P.S: Sidebar updated

Örömmel jelenthetem, hogy egy újabb Apple márkájú termék került hozzánk egy fehér Macbook "személyében". A párom korábbi "az Apple dolgok sznoboknak való" hozzállását meggyőzte az Apple termékek minősége és felhasználóbarátsága. Egyébként Windows XP fut rajta az OS X mellett, mert neki a munkához az kell. Ja és könnyebben felment rá, mint egy Asus notebookra, amihez külső floppy meghajtó kellett volna a Sata driverek miatt...

A képen Morton látható amint elsőként birtokba veszi a jövevényt. Ezzel a háztartásunkban nincs már egyáltalán PC. Éljen!

Nemrég belegondoltam, és ráébredtem, hogy jelenleg 6 db játékkonzol birtokosa vagyok. A felsorolás a teljesség igényével: PS2, Xbox, Wii, Xbox360, PSP, DS. 6 konzol. Tiszta őrület. A kínálatból gyakorlatilag csak a PS3 hiányzik, viszont arra egyenlőre azért nincs szükség, mert még mindig nincs egyetlen olyan játék sem ami csak PS3-ra van és számomra kötelező darab lenne.

Ezzel párhuzamosan meg ugye váltottam Mac-re, értelemszerűen tehát "gépen" nem játszok egyáltalán.

Szóval nincs más hátra, mint játszani, és megírni az élményeket a blogon!

A teljesség kedvéért leírom, hogy a régi xbox-on már vagy 1.5 éve nem játszottam semmit, de lehet hogy két éve. Média Centerként tette a dolgát, de most hogy az iMac látja el ezeket a feladatokat feleslegesség vált és így be is került szegény a szekrénybe, de vannak terveim vele a későbbiekben elvégre egy tökéletesen működő hálózatról is streamelni tudó és mindent lejátszó eszköz.

Ebben a postban összefoglalom, hogy mi lett a karácsony "eredménye" a blog témáinak szempontjából.

Sorozatok terén megajándékoztam magam a Csengetett Milord díszdobozzal ami 4 évad és 8500 Ft körüli pénzért szerintem ajándék. Ezen kívül beszerzésre került még a BBC féle The Office 2. évad és a karácsonyi különkiadás. Ezt a sorozatot mindenkinek be kell próbálnia, nem fog mindenkinek bejönni, de akinek igen annak nagyon (viszont akinek nem annak nagyon nem).

Kaptam ezen kívül még egy iPhone-os rövidújjú pólót, aminek az elején iPhone ikonok vannak és tök jól néz ki.

Kedvesem meglepett egy Nintendo DS Lite géppel, aminek nagyon örültem, viszont eddig alig volt a kezembe mert Ő rögtön rákattant a Brain Training c. játékra amit adtak a géphez. Viszont nemsokára indulok és beszerzem a Zelda: Phantom Hourglass-t hogy nekem is legyen rá valami :) Egyébként zseniális kis szerkezet, a Wii-hez hasonlóan az élményre kihegyezve (érintőképernyő, mikrofon), nem a grafikára. (PSP-DS pont mint X360-Wii) Az új Zeldában van olyan rész amikor úgy kell elfújni a gyertyát, hogy belefújsz a DS mikrofonjába!!! A Nintendo-Apple design rokonságról pedig annyit, hogy a DS három színben kapható. Fehér, fekete, ezüst. Jééé az Apple notebookok is pont ebben a három színben érhetők el. Szerencsére nekem a Macbook Pro-ra hajazó ezüst jutott, a mac notebookok közül is az tetszik a legjobban.


Játékok terén ami a karácsonyi bevásárlást illeti egy Super Mario Galaxyt szereztem be ami teljes hiánycikk az egész városban, de végül sikerült egy helyet találnom. Fogok róla hosszabban írni, egyenlőre annyit hogy az egyik legkreatívabb és legszórakoztatóbb játék amivel valaha játszottam.

Természetesen a karácsony nem (csak) az ajándékokról meg a vásárlásról szól egy csomó minden tök jó dolog is történt, de miután ez egy tematikus blog ezért nem írom le pl. hogy milyen volt kaja és hogy hányan voltunk karácsony este pl. (bár ennek némileg ellentmond az a tény, hogy 24-én délelőtt még az Arénát róttuk ajándékok és egyéb után kutatva...dammit jövőre máskép lesz)

Lejárt a kocsim műszakija. Elvittem a márkaszervízbe vizsgáztatni, hogy ha valami baja van akkor ott van hozzá alkatrész. A vizsgához kell a törzskönyv, amit az adásvételt követően elmulasztottam átvenni. Szóval ma reggel az okmányirodában kezdtem, mert ott csücsölt a törzskönyv közel két éve egy fiókban. (shame on me!) Odafele persze végtelen nagy dugó mindenhol. DAMMIT.

Megkaptam a 750-es sorszámot. Azt írta 1 ember várakozik. Na ez tök jó gondoltam és békésen elkezdtem PSP-zni. 45 perc után megkérdeztem a recepcióst, hogy ugyan nincs e valami hiba a rendszerben, mire ő azt mondta a gép szerint valaki ott van az ügyintézőnél azóta. 12 órakor elegánsan kiakasztottak egy ebédszünet táblát, és 12.30-ig nem fogadtak ügyfeleket (DAMMIT, ez Balkán!). Egyébként elképesztő helyzet, váróban kb. 30 ember ácsorog, mire 12-kor kirajzanak az ügyintézők kajálni vagy a büfébe, és addig mindenki ott vár amíg megkajálnak. Én gondolkodóba estem, hogy vajon az 1 órája bent 750-es sorszámú ember vajon velük ebédel vagy csak engem szivatnak? Közben csörög a telefon, a márkaszervíz az, közli hogy rossz hírük van. Valami olyasmit mondott, hogy túl hangosak a kerekek (gurulás közben búg), és így nem megy át a vizsgán. Ki kell cserélni a két hajtott kerék esetén a csapágyakat. Viszont a baj az, hogy ezt csak az egész kerékcsonkkal  együtt tudják cserélni (egybe van préselve vagy mi az isten, nem bírtam koncentrálni, mert a végösszeget vártam...), cakli pakli vizsgával együtt 280.000-el fáradhatok a kasszához ha készen van. DAMMIT!. Kérdem mi az ok, fazon azt mondja hát a jó magyar utak. DAMMIT. Valószínú csak csütörtökre lesz kocsim. DAMMIT.

1 óra 15 perc és az ebédszünet elteltével odamentem a recepicóra reklamálni, hogy ugye 1 ember van előttem az ablaknál, de az ablak bezárt fél órára ebédelni, szóval lássuk be valami nem stimmel. Nem tudot mit mondani, de közben miközben hebegett habogott pont megjelent az én számom. Bemegyek, személyi megmutat, törzskönyv megkap, aláír. Nettő 2.5 perc alatt. DAMMIT. Szerencséjük, hogy nem vagyok Jack Bauer. (WHO ARE YOU WORKING FOR??? WHERE IS MY CAR REGISTRATION???!!!)

I hate mondays. DAMMIT!

Ebben a postban először is háborogni szeretnék egy csomó ember igénytelenségéről, valamint megszotanám a saját evolúciómat a fülhallgatókkal kapcsolatban. Előrebocsátanám, hogy az itteni megállapítások nem vonatkoznak a tizenpárezres low-cost mp3 lejátszókra, mert aki ilyet vesz annak vagy az egész nem fontos, vagy nincs elég pénze.Először is tisztáznám, hogy itt most kizárólag a hordozható fülhallgatóról van szó, nem azokról az nagyokról amik az ember fülére borulnak.

Manapság már rengetegen használnak valamilyen hordozható zene lejátszót. Ezeken a lejátszókon viszonylag jó minőségben (CD közeli) tárolódnak a zenék. A legtöbb ilyen lejátszóhoz adnak fülhallgatót. A fülhallgató márkája megegyezik a lejátszó márkájával. Hogy lelőjem a poént, röviden az a lényeg, hogy ezeket a fülhallgatókat egy elegáns mozdulattal azonnal a kukába kell elhelyezni. Ugyan ez vonatkozik az mp3-at is lejátszó mobilokhoz adott gyári sztereó fülhallgatókra. Egyszerűen kriminálisak. Talán az egyetlen kivétel ami eszembe jut az a drágább SE Walkman mobilok. Azokhoz jobbfajta Sony füleseket adnak amik egész tűrhetőek. Miért is kell a szeméttel közösen iktatni a gyári füleseket? Hát azért mert egész egyszerűen SZÁNALMAS minőséget képviselnek. A legszánalmasabb tényleg az, hogy pl. az Apple gyári füleseit rikító fehérségükről meg lehet ugye ismerni. Elképesztő mennyiségű ember használja őket idehaza és külföldön egyaránt. (Biztos vagyok benne hogy így van ez a Samsung, ill Creative és a többi nagy gyártó lejátszója esetén is) Hogy lehet az, hogy kiadnak 70-120 ezret a lejátszóra, tényleg megveszi a legszebb/legjobb/legkisebbet és ezek után a gyári fülessel használja. Mondjuk az első legnagyobb szégyen az, hogy miért ilyen gyatra füleseket csomagolnak a lejátszókhoz gyárilag. Az csak a második szégyen, hogy az emberek annyira igénytelenek (vagy csak tudatlanok), hogy bedugják a fülükbe aztán had szóljon. Nem szabad sajnálni rá a pénzt, mert a zenehallgatás élménye egy gyári fülessel egyszerűen a lefokozódik. Inkább legyen kevesebb gigás a lejátszó. Egész egyszerűen elképesztő különbség van mondjuk egy 10.000 Ft-os füles és a gyári között. Komolyan mondom mindenkinek meg kell hallgatnia egy normális fülest.

A magam részéről az első jó fülhallgatóm úgy három éve egy Sony MDR-EX71-es volt. Így néz ki:
Azért ezek a fülhallgatók a jók, mert a végükön lévő szilikon izé füldugó szerint lezárja az ember fülét és így jobban hallja a zenét és kevésbé a külvilágot. Azzal hogy sokkal beljebb kerül a fülhallgató a fülben azáltal is sokkal jobb lesz a hang minősége. Ez a füles olyan 10.000 Ft körül van. Szép a hangja, ezért az árért abszolút megéri. Szerintem már aki 30.000 fölött költ mp3 lejátszóra már annak eleve bele kellene kalkulálni legalább egy ilyen fülest. A hátrány az, hogy nálam így 2.5 év után a zsinórjáról lemálott a gumi, szóval most kint van a réz drót, és ezálltal nagyon sérülékeny. Még nem szakadt el, megy tökéletesen, de kb. sehova nem merjük elvinni. Szóval ez a fülhallgató számomra teljesen világossá tette, hogy egyszerűen megéri erre költeni. Szóval innen tovább kellett lépni, és sok fórum és teszt elolvasása után végül most ennek a Sony-nak a nagytesúját használom, az MDR-EX90 LP-t. Mai ára a Saturnban 23900 Ft. Így néz ki:

A 71-essel szemben itt a nagy kerek rész kelti a hangot, ami nagyon komoly mélyeket eredményez. Egyszerűen remek ez a fülhallgató de tényleg. A tokja is sokkal masszívabb amitől remélhetőleg tartósabb lesz és nem fordul elő vele ami a 71-essel. Egy pár napja összhasonlítottam egy hasonló árkategóriájú JBL Reference fülhallgatóval, és hát finoman szólva durván jobb volt a Sony. Az ilyen fülhallgatók vásárlásánál a legnagyobb probléma egyébként az, hogy nem igazán lehet kipróbálni őket. Mondjuk érthető én se tennék be mélyre a fülembe egy olyan fülhallgatót ami ki tudja kinek volt a fülében. Ezért maradnak a fórumok, valamint a tesztek. Persze egy fülhallgató értékelése nagyon szubjektív, ezért ugyan arról a fülesről sok ellentmondásos tesztet lehet olvasni, de azért láthatóak hogy melyikről írnak inkább jobbat mint roszabbat. Az én kutatásom szerint mind a 71-es, mind a 90-es ár/érték arányban nagyon jó, mert nála magasabb kategóriájú fülesekkel tud versenre kelni.

Egyenlőre úgy tervezem, hogy ez marad ameddig kitart. Persze egy jó Shure fülhallgatót nagyon kipróbálnék. Konréten mondjuk ezt az SE530-ast.

Ára 500 dollár. Vajon jobb annyival mint amennyivel drágább? Mindenesetre mindenkinek azt ajánlom, hogy ne sajnálja a pénzt a fülhallgatóra, mert nem öncélú luxus. Nagyon is megéri.

Végigjátszottam a Paper Mario c. játékot. Nintendo 64 Emulátoron.


Akkor megismételném. Végigjátszottam a Paper Mario c. játékot Nintendo 64 Emulátoron.


A játék egyébként remek. Ez kérem szépen egy olyan RPG amelyben a Mario a főszereplő. Már önmagában is érdekes, hogy szerepjáték lesz Mario-ból, és ezt tovább súlyosbították a "Paper" résszel, ami annyit tesz, hogy a karakterek két dimenziósak. Ez egy platform játékban nem tűnne fel, de viszont itt a világ 3D-s. Az összhatás olyan, mintha Mario-t és a többi karaktert papírból vágták volna ki, és egy kartonfigura jönne menne egy 3D-s világban. Az egész annyira bizarr, hogy már jó, és pont ettől működik. A játék tele van megmosolyogtató jelenetekkel, humorral, a maga egyszerű módján gyönyörű pályákkal. Egyszerűen rém kedves az egész. A játék végén a karakterek ilyen karnevál szerűen (jók és gonoszok is) végigvonulnak, és mindegyik csinál valami vicceset. Ekkor ért egy kisebb megvilágosodás, amit persze elvben tudtam, de most sikerült átérezni igazán. Az igazán jó játékhoz nem kell szuper grafika. Persze elég szélsősges példán sikerült ezzel szembesülni, hiszen 2007 végén a nextgen láz kellős közepén le tudott kötni egy ablakban emulátorban futó játék. És ugyan akkor a pl. a Stranglehold c. shootert kb. 2-3 óra alatt beuntam, pedig elég jó a grafikája. Szóval nem mind arany ami fénylik na.

Ezért CHRiss érve a Wii-vel szemben miszerint "fos a grafika" számomra nem áll. Úgyhogy már itt is van a nappaliban. Ultimate fun. Rövidesen beszámoló következik. (Persze lehet csak azért mondom ezt ilyen könnyen, mert megvolt már a COD4, az Assassin's Creed, a Mass Effect és a Halo 3 is :) ).

P.S: Maximum respect a Project64-et készítőknek, hogy összehoztak egy olyan stabil emulátort, amint simán végig lehet nyomni egy játékot.

A Puzlle Quest c. játék addiktív. Az oka nagyon egyszerű, mégpedig az, hogy az alapja a köztudottan addiktív Bejeweled c. klasszikus. Ez az a játék amikor a játéktáblán különböző színű gyémántok vannak és kettő kicserélésvel kell három vagy annál több azonos színű gyémántból álló sort vagy oszlopot alkotni. Ilyenkor ezek a gyémántok eltűnnek és az üres helyre a gravitációból adódóan leesik a többi. Ez így persez bután hangzik, de nagyon rá lehet kattanni.

A Puzzle Quest ezt a koncepciót vitte tovább, és épített köré egy szerepjátékot. A játék alapja a Bejeweled egy párbaj változata. A játék során különböző ellenfelekkel kell kűzdeni oly módon, hogy felváltva lépünk a szenderd Bejeweled táblán és próbáljuk a másikat lenyomni. Persze itt megbonyolódik az eredeti játék, mert a drágakövek egy része mindenféle manát ad, a halálfejek pedig sebzik az ellent. Van rengeteg varázslat, fejlődik a karakter, különböző varázstárgyakat használhatunk amik javítják a képességeinket, stb. Van városunk amit fejleszhetünk, stb, stb. Szóval a viszonylag egyszerű de nagyszerű Bejeweled mögé egy tök jó keretet írtak. Mivel a karekterünk és a képességeink fejlődnek, ezért nem unalmas ötvenszer nyomni a Bejeweled párbajt, mert a saját karakterünknek és az ellenfélnek is változnak a spec. képességei, így mindig más és más taktikát kell alkalmaznunk.

A játék nagyon szórakoztató, tipikusan a "na még a következőt lenyomom" aztán hopp eltelt vagy két óra. Van DS-re is, meg ha jól emlékszem az XBOX Live Arcade-on is elérhető. Végre egy valamirevaló játék PSP-re!

Azért volt eddig ilyen csend az elmúlt három napban, mert hivatalos úton Ankarában voltam. Sajnos gyakorlatilag semmit sem sikerült Törökországból látnom, de az üzleti utak már csak ilyenek.

Az iPhone remek utitárs volt, néztem róla filmet, hallgattam zenét sokat, wifi nagyon jól jött külföldön, bár a vételi erősségével nem voltam maradéktalanul kibékülve, persze lehet a szálloda lefedettsége nem volt az igazi és a folyosó végére már nem ért el a wifi tökéletesen vagy az iphone-t mint eszközt nem szerette a router. Itthon még nem volt a wifivel baj...

Az útra a PSP-t, az iPhone-t, és az iWoz c. könyvet vittem magammal. Ha jól belegondolok a PSP-re igazából már nem is lett volna szükségem, de azért feltettem rá két újabb játékot és az egyikre teljesen rácsúsztam, és éjjelig nyomtam a hotelszobában. Részletesen a következő postban.

A közeljövőben fogok írni egy hosszabb összegzést arról, hogy milyennek találom az iPhone-t így hosszabb használat után. Megpróbálok ojjektív lenni.

Egyébként a repülőn visszafele Ankara és Isztambul között a mellettem ülő faszinak iPhone-ja volt, egy Shure fülhallgatóval egyetemben, szóval ő is vágta mitől döglik a légy. Jut eszembe a fülesekről is lesz poszt nemsokára.

Addig bedobok egy kérdést a köznek, mégpedig azt, hogy tudja e valaki hogy a képen látható sátortelepek miért vannak Törökországszerte? A megfejtők között egy éves Game, Gadget, TV előfizetést sorsolunk ki.

Tegnap előtt sikerült befejeznem a Mass Effect névre hallgató igen kiválló szerepjátékot. A játékot a korábbi méltán nagyon sikeres Knights of the Old Republic széria alkotói jegyzik. Sok hasonlóság fedezhető fel a játékmenetben a KOTOR szériához, és ez jó, mert mindkét rész remek játék volt. A Mass Effectben Shepherd parancsnokot alakítjuk, a játék legelején meghatározhatjuk a nemét, és az arcát is teljesen egyénileg alakíthatjuk ki. A fenti képen a default male Shepherd látható, én ezzel vittem végig, mert többszöri próbálkozás után sem sikerült olyan arcot kreálnom amit szívesen néznék kb. 30 órán át. A küllem után a kaszt kerül meghatározásra, három fő kaszt van Soldier aki csak lőni tud de azt nagyon, van Adept akinek un. biotic képességeket tud használni magyarul varázsló, és van Engineer aki ilyen tech ember (hacking, decryption stb), de tud gyógyítani valamint a robot ellenfelek összezavarásában is jó. Ezen kívül van még ezen osztályok keveréke pl. Infiltrator: picit Soldier-picit Engineer. AD&D-n nevelkedetteknek multi class :) Ezek persze picit mind a két szakmályukhoz értenek, de egyikhez sem igazán. Többszri újrakezdés után én végül a Soldier kasztot választottam, és nem bántam meg, mert magam mellé egy Biotic és egy Tech spec karaktert választottam a partiba és így megvolt minden, ráadásul a fórumok első végigjátszásnak is ezt ajánlották.

A játék sztori lenyűgöző, teljesen regényszerű. A karakterek mimikája és arcvonásai teljesen realisztikusak, a voice acting telitalálat. Ennek köszönhetően a párbeszédek nem az autómatikus next-next-next reakciót váltják ki az emberből, hanem a figylemes olvasást és a sztori követését. A párbeszédek során természetesen válaszhatunk bizonyos válaszok között amik kihatnak a későbbi játékmenetre. A grafika remek, a biotikus képességek amint repkednek az ellenfelek meg a bútorok nagyon állatul néznek ki. A gép inteligenciája egész jó, és a csapattársaink (akiket a gép irányít) is csak ritkán csinálnak égbekiáltó marhaságokat (álltalában akkor amikor olyan küldetés volt, hogy nem megölni kellett mindenkit, hanem csak leütni pl.). A harcrednszer real-time mint pl. az Oblivionban csak puskákkal, viszont amikro fegyvert vagy képességet váltunk akkor áll. A fejlődési rendszer egyszerű de nagyszerű, ezen a téren is remek a játék.

A játékmenet érdekes abból a szempontból, hogy elég hamar megkapjuk a saját hajónkat és kikerülünk a csillagtérképre ahol szabadon jöhetünk mehetünk, de előre meg van jelölve három helyszín ami a fő sztorihoz kapcsolódik. Kapunk közben mindenhonnan rengeteg mellékküldetést, és számos bolygót és naprendszert fedezhetünk fel. Az érdekes az, hogy gondoltam mielőtt belekzdek a sztoriba gyorsan letudom az épp aktuális mellékküldetésket, aztán egyszercsak vagy 20. szintű voltam már és még a fő sztoriban sehol nem jártam. Ebből adódik az a összesen háromn negaívum amit fel tudok hozni. Az egyik az, hogy úgy éreztem, hogy a szörnyeket mindig az aktuális szintemhez skálázta a program. Azaz nem sokkal könnyebben öltem az ellenfeleket a végén 40. szinten (abban a küldetésben amit már az elején is elkezdhettem volna), mint a játék elején. Ez persze nyilván folyamatos kihívást jelent, másrészről nem adja meg azt az elégtételt, hogy jól feltápoltam magam, és  innentől mindenki 1 lővés. A másik probléma is abból adódik, hogy ugye amiatt hogy teljesen szabadon lehet jönni-menin a fejlesztők nem tudhatták, hogy milyen sorrendben fogjuk csinálni a küldetéseket. Előfordult, hogy egy viszonylag bonyesz küldetés után (politikai machinációk, megfélemlítés, stb), kaptam 500 creditet, mikor a bankszámlámom akkor kb. 1.5 millió volt már. Ezt elfelejtették a fejlesztők felskálázni. A lootrendszer viszont szintén szintfüggő. A tárgyak neve után római számok vannak I-X között. Pl. Az Avenger I az is egy puska és az Avenger VIII az már egy sokkal-sokkal erősebb puska. Namost a lootrendszer úgy van kitalálva, hogy kb. elosztja a program a szintedet 5-el, és nagyjából olyan szintű dolgot fogsz a ládákban találni. Tehát a program elején szinte kizárólag I-est, míg a végén már minden bokorban IX-es cucc van. Ezzel persze nagyon jól el lehet érni, hogymindig egy picit jobb cuccokat találsz, és így a karatker fejlődésével párhuzamosan fejlődnek a cuccok, de viszont elveszik az a fajta élmény amikor mondjuk az Oblivionban mondjuk véletlenül rábukkantam egy eldugott barlangra, belopakodtam a nagy rusna pókok mellett és viszonylat alacsony szinten egy tök powerful cuccal nyomhattam.

Szóval talán az Oblivion szintjét nem éri el, de egy 10/9-et simán adok neki, a végigjátszás úgy hogy gyakorlatilag minden side questet megcsináltam kb. 30 órát vett igénybe.

P.S: Fórumokon vannak olyan fanatikusok és achievement vadászok akik tényleg képesek egy ilyen játékot két-háromszor végigvinni...kipróbálni a jó utat és a gonoszt, az első vigijátszásnál unlockolsz egy olyan dolgot hogy egy képességet odaadhatsz a következő karkterednek. És már azt kombinálják, hogy akkor egy shotgunnal rohangászó adept mekkora király lesz...fanatikusok birkatürelemmel és túl sok idővel. Nem tudom minek kéne történnie, hogy egy játékokt kétszer vigyek végig legyen az bármennyire jó...(Ugye Rigó és a FF VII)

Szeretném megosztani azt az egyik legfontosabb tapasztalást a kedves Olvasókkal mely a nemrégiben beszerzett alma logóval ellátott termékekkel  (iMac és iPhone) való együttélés során ért.

Röviden összefoglalva ez az, hogy az Apple a termékeit nekünk embereknek gyártja és úgy próbálja őket megtevezni hogy használatuk egyszerű és élvezetes legyen. Ez persze így nagyon marketing rizsa, kifejtem mire gondolok.

Miután megérkezett az iMac és az iPhone, Eszter az elmúlt egy hétben többet nyomogatta mindkettőt, mint az előző három év alatt az összes számítógépemet és telefonomat. Leült az gép elé, marháskodott a PhotoBooth-tal, felrakta a képeket az wiw-re, böngészgette nézegette, az iPhoto library-t , próbálgatta az iWeb-et. De olyan is volt, hogy percekig néztük az alábbi Leoprad-ba épített screen savert és versenyeztünk, hogy ki ismeri meg előbb a képet.A videón látható effektet a persze a saját képekből is tudja randomizálni. Milyen apróság, de mégis a dolog azt eredményezni, hogy kimegyek a konyhába egy kávéért, rápillantok a monitoromra, és meglátok egy csomó képet amiről eszembejut egy csomó emlék, amint összeáll egy újabb képpé. És mindig más képek. A korábbi emlékek és képek és vidám pillanatok beszivárognak a mindennapokba, és nem csak 5 évente egy nosztaliga roham következtében látom a képeket.




A szüleim átjöttek. Front Row-ban a TV-n megnyitottam az iPhoto libraryt és állatira örültek, mert egy csomó olyan képet láttak rólunk amit korábban a pc-n ott csücsült a Pictures\2007 könyvtárban. Itt rögtön láttak az eseményeket, kérdezték na és ebben mi van, és ebben...értelmét nyerte a digitális technika!

Az iPhone persze autómatikusan szinkronizálja az iPhoto libraryt, így gyakorlatilag a teljes kb. 2200 képból álló fotóalbumom ott van a zsebemben. (Megvan a "véletlenül van nálam pár kép a gyerekről" mém?) Számos embernek mutattám már meg, hogy hogy áll az építkezés, vagy hogy hogy néz ki a kutyám, stb.

Aztán a legmegdöbbentőbb az volt, amikor Eszter szülei a kedvenc Görög éttermünkben teljesen rálelkesedtek az iPhone-ra, és végignéztek rála vagy 300 képet, hihetetlenül élvezték ahogy újjal lehet lapozgatni, zoomolni a képeket. Aztán ahogy kijött a kaja átváltottunk slideshow mode-ba és onnantól úgy nézték evés közben a képeket, az iPhone meg egy ilyen áttűnő effektel pakolgatta 2 másodpercenként a képeket. És itt a lényeg az, hogy örömmel és élvezettel nyúltak az eszközhöz, és egyből tudták kezelni! Ha ez a készülék egy modern Windows Mobile eszköz lett volna, akkor a beszélgetés kimerült volna az új telefon száraz featúráinak ismertetésében, majd megállapítottuk volna hogy a technika hogy fejlődik. És akkor azt olvasom, a legújabb E-Ten mindentudó üdvöskéről, hogy a  VGA kijelzője miatt sajnos a tömörített filmeket nem tudja akadásmentesen lejátszani... (http://www.pdamania.hu/content/10062/)

És azt kell mondjam, hogy én is állatira élvezem, hogy örömet okoz a környezetemnek az általam birtokolt és használt technika. Ez a lényeg emberek, ez az amit tud és ért az Apple, és ez az amit valamiért a többiek még nem éreztek meg!

Sorozatok terén az utóbbi időben némi változás állt be a kialakult rendszerbe. Eddig az volt, hogy a héten kijött sorozatokat szépen pont meg tudtuk nézni, talán csak a Dirty Sexy Money gyűlt egy későbbi darálásra. Egy pár hete aztán valahogy megnéztünk egy Angel részt. (Az Angel c. sorozat ugye a Buffy spinoffja, a vámpírvadászos sorozat egyik legizgalmasabb karakterére Angel-re a lélekkel rendelkező vámpírra épül.)

Az Angel S1 akkor kezdték el adni, amikor a Buffyból a S4-et. Ekkor fanatikus módon netről a Buffy-Angel time line-t levadászva (http://answers.google.com/answers/threadview?id=211562) néztük párhuzamosan a két sorozatot, hogy a crossoverek (a két sorozat közötti összefonódások) pont jól jöjjenek ki. Aztán a Buffyt annyira megszerettük, hogy nem bírtuk az olyan részeket, hogy akkor most 4 azért a Buffyhoz képest jóval gyengébb Angel-t kéne megnézni, közben a Buffy tök izgalmas. Szóval az Angel S1 után hanyagoltuk a fanatikus timeline nézést, és a Buffy S5-6-7-et már Angel nélkül néztük meg. Amikor egy hét évadból álló sorozatbank egyszercsak vége szakad, akkor picit olyan mintha egy családtag hiányozni, hiszen majdnem mindennap velünk volt több, mint 3 hónapig.

Ekkor az a hiba következett be, hogy az Angel S2-höz csak szinkronosan sikerült hozzájutni. A szinkron bűn rossz, teljesen amatőr. Egyszerűen nézhetetlen lett tőle az egész sorozat, 5 rész után letettük, azt hittük a sorozat a rossz. Angel hangja egyébként Német Kristóf alias Géza a Barátok Köztből. Csak az, hogy Géza is nagy bőrdzsekiben járt a BK-ban, nem jelenti azt, hogy N.K. alkalmas egy ilyen összetett karakter hiteles szinkronizálására.

A változást az indította el, hogy sikerült fellelni egy magyar-angol szinkronos változatot, és ekkor angol szinkronnal újra nekivágtunk, és láss csodát minden megváltozott és jó lett a sorozat. Most a harmadik évad közepén járunk és nagyon izgalmas. Gyakorlatilag hetek óra nem néztünk mást, kizárólag a Heroes tud beférkőzni most az Angel részek közé az is csak az én nyomásomra. (azért én még a heti How I Met Your Mother-Big Bang Theory-etc szitkom adagomat megnézem). A többi csak gyűlik, gyűlik. Szeretem amikor egy sorozatból még sok rész van és befészkeli magát tartósabb időre. Ilyenkor lehet igazán együtt élni as szereplőkkel és a sztorival, követni a karakter fejlődést. Sajnos egyenlőre a láthatáron sincs utódjelölt. De nem baj, van még vagy 50 rész hátra.

Szóval most Angel megy nálunk. Azért nem Buffy szint, de még mindig nagyon ott van. Jók a karakterek (még az idegesítő is jól idegesítő...), remek dialógok, sok utalás, kombinálva a jól kitalált egy részes rejtélyek az egész évadon átívelő main sotry arch-al. Érződik, hogy Josh Whedon nagyon érti a dolgát. Buffy-Angel-Firefly. És ez mind ugyan attól az embertől. He is a fucking genious. Ilyenben kéne járni mindig:






















@

Sikerült a képen látható Turbo SIM-mel működésre bírni az iPhone telefon részét, így az eszköz mostmár fully functional. Nem volt egyszerű menet, voltak benne olyan pillanatok amikor azt hittem sok pénzt dobtam ki az ablakon, (elvégre nem mindennap metéli szét az ember a SIM kártyáját darabokra) de végül győzedelmeskedtem és amikor megjelent a T-Mobile felirat a telefonon, akkor azért nem kicsit lettem boldog.

A dolog egyébként úgy zajlik, hogy először a gyári at&t sim-et kell levágni a képen látható módon, majd a TurboSIM-el együtt betenni az iphone-ba. Az iPhone-t aktiválni és jailbreak-elni kell, és a terminálból mindenféle varázsparancsok segítségével be kell programozni a TurboSIM-et. Ezt követően TurboSIM+AT&T kivesz, T-Mobile kártya kivág a képen látható módon, majd TurboSIM-el együtt visszatesz. Ekkor kell frissíteni 1.1.2-re, és már megy is. Elvileg. Nekem az istennek nem akarta megtalálni a hálózatot, nem érzékelte a sim kártyát. Tisztogatás sokszori kivesz betesz, semmi. Elég szűkös az iPhone-on a hely, szorul nagyon amikor becsúsztatod. Emiatt kezdtem aggódni, hogy a sok ki és betevés miatt megsérült a TurboSIM. De aztán az egyszercsak az egyik igazgatás után működött. Nincs az a pénz most amiért kivenném a simkártyát. Óriási kő esett le a szívemről, sokáig azt hittem nem fog menni, és akkor 100.000 Ft kb kidobott pénz.

Sokáig honolt csend itt a blogon az iMac használata során szerzett gyakorlati tapasztalatairól, de kb. mostanra lett időm hogy összefogaljam őket. A fenti képen látható a jelenlegi rig immáron végleges formájában. Azt gondolom, hogy az eszközről sugárzó letisztult minimalizmus magáért beszél.

Az operációs rendszer is számos kellemes meglepetést okozott az eddigi használast során. Az már most látszik, hogy amit az egész váltástól vártam azt a gép tudni fogja. Halk, szép, és öröm legyen használni ne nyűg. Az ember digitális élete egész egyszerűen örömetelibb ha ezt Apple eszközök segítségével éli. az iLife programocsomag ami az oprendszer része tényleg nagyon jól átgondolt, látszik rajta hogy a fejlesztése közben azon agyaltak a dev-ek, hogy milyen ötletekkel tehetnék minél jobbá/felhasználóbarátabbá, annak érdekében hogy úgy lehessen a fényképeket a zenéket szervezni majd megtekinteni/hallgatni, hogy az élmény legyen.

Számos helyen találkoztam az "It just works" gyakorlati megnyilvánulásával. Rádugtam a HDTV-t, erre villan egyet a monitor, és máris tökéletes volt minden. A PC-n komolyan mondom órákig tweakeltem a beállításokat mire ehhez közeli eredményt értem el. Sharpness, ez-az, overscan, overlay, hertzek, felbontások, és a többi. Itt rádugtam és megy. Ugyan ez volt amikor a fényképezőgép flash kártyáját rádugtam. Bejött az iPhoto 1 kattintással beimportálta a képeket, eseményekbe rendezte, nekem már csak azokat elnevezni kellett. Ezt követően pedig a képeket rászinkronizálta az iPhone-ra természetesen megtartva az iPhoto kivállóan áttekinthető struktúráját. És mindez része az operációs rendszernek. Alig kellett valamit felistallálnom a már fent lévő programokhoz, mert minden lényeges fent van. Windows-on alapból még tisztességes képnézegető sincs, nemhogy szervező/editáló.

Aztán amikor a párom hazaért ő is megnézte a gépet, és rátaláltunk a Photo Booth nevű alkalmazára ami gyakorlatilag arra jó, hogy real time-ban torzíja el a beépített webkamera képét és ezekről lehet fényképeket és videókat csinálni. A művelet vége könnyes röhögés lett, de komolyan. Íme az egyik eredmény:























Egy pár perccel ezelőtt betöltöttem a Skype-ot. Megnyomtam a tárcsázást, elkezdtünk beszélgetni. Működött a webkamera is, és a mikrofon is. Azt se tudom hol a mikrofon. Nem is érdekel. IT JUST WORKS.

Az olyan megdöbbentően jól működő featúrákról mint Exposé, Dashboard, Spaces, Time Machine, valamint az installálás folyamata Mac-en majd később emlékezek meg.

Tegnap átvettem az iPhone eszközömet!!! Meghozta a UPS-es 12 óra helyett 13 órakkor (előtte persze kétszer megígérték, hogy itt lesz 12-re...). Amint azt sejteni lehetett a device 1.1.2-es verziójú és már az új bootloaderrel rendelkezik, ezért a szoftveres unlock egyenlőre kizárt. A jailbreak, és az aktiválást rögtön meg is ejtettem, így most minden megy kivéve a telefon része. Van egy Turbo Sim nevezetű megoldás, ami ugyan igényel némi Sim kártya nyírbászást, de azt írják az általam napi szinten követett Iphone Status Documentben (http://docs.google.com/View?docid=dgzw9xs_0gfhxns&pli=1), hogy működik, úgyhogy nem várok és ma vételezek egyet, remélhetőleg nem rontom el.

Az eszköz egyébként fantasztikus, előremutató, innovatív, és egy élmény használni.

APPLE FOR TEH WIN!

P.S: Most az új iMaccel együtt elég intenzív alma-élményben van részem, tudénk vagy írni 10 postot azonnal és fogok is írni a benyomásaimról, de azért várok picit hogy ülepedjenek a dolgok.

Megtörténnt tehát a nagy esemény, sajnos napközben mindenféle dolgok akadtak (munka pfff), így a dél körüli vásárlást követően csak estére tudtam beüzemelni a cuccot, aminek következtében az elalvás hajnali kettő órakor következett be.

A tovább után képes beszámoló következik.