Game, Gadget, TV

A tegnapi nap rekordott döntöttem azzal, hogy három játéknak is pont tegnap értem a végére. Az egyik a kettővel ezelőtti postban említett Minish Cap, a másik pedig a címben szereplő két játék.



A Paper Mario, azaz a Mario sorozat kaland-RPG szériájának előző részét N64 emulátoron játszottam végig PC-n, és nagyon tetszett, így nyilván alap volt, hogy a Wii-re megjelent utódot is ki fogom próbálni. Több hónapja nyúzom már, az elején nagyon lelkesen, aztán csak apránként. A végére picit kifárad a játék, de attól még le a kalappal a készítők előtt. Hihetetlen mennyiségű ötletet, és könnyed humort vonultat fel a játék, mindenkinek ajánlom. A képen a 2D és a 3D nézet köztti váltás látható. 8.5/10



A másik játékot nemrég kaparintottam csak meg, de máris befejeztem, ami nem is csoda, hiszen  azóta várok rá, hogy megvan a PSP. Persze Final Fantasy mércében a sztori befejezése csak a felszín, számtalan felfedezni való dolog maradt még (köztük a 10.000.000 HP-val rendelkező super-boss Minerva). A régi Final Fantasy VII előzményeit feldolgozó játék szerintem az eddigi legjobb anyag PSP-re. A Final Fantasy széria egyébként is best ever. Biztosan fogok írni. Egyszerűen kötelező darab. Nem tökéletes, de majdnem az. 9/10.

Most handheld fronton picit kiürültem, semmi durva cím nincsen amivel tolnám, remélem beesik valami. Asztali fronton meg be kéne fejezni a Bioshock-ot, és el kéne kezdeni játszani a Lost Odyssey-el.

Befejeztem a Gameboy Advance-re íródott Minish Cap c. Zelda játékot. Már vagy 3-4 hete a fő boss-nál vagyok, de mikor eljutottam oda annyira durvának találtam, hogy leraktam a játékot. Ma elővettem és lenyomtam. Röviden csak azt tudom róla elmondani, mint a sorozat többi részéről, miszerint borzatsztó aranyos, ötletes, szórakoztató, kedves, stb. Rajzolt pixel grafika, a jó értelemben vett régi vágású játék a javából. Méltó a Nintendo és a Zelda névhez. Ja és kiderül belőle miért hord Link zöld sapit :) Ezzel befejeztem a DS-en játszható mindhárom Zeldát. Remélem nemsokára lesz időm írni róluk a Gémeskúton. Most már csak a N64-es Ocarina of  Time, és a Wind Waker van hátra, melyeket idővel a Wii-n fogok befejezni. Az Ocarinát már meg is vásároltam a Wiistore-ból. Azért érdekes, hogy amíg a hordozható platformon végigvittem 3 zeldát, addig az asztalin 1-et.

A két OS X (kiejtés: óesz ten, nem óesiksz bár nekem is nehezen megy) alatt futó virtualizációs platform összehasonlító gyorstesztje következik abszolút szubjektív szemszögből.

Eddig az iMac-emen Parallels futott, használtam kb. havi háromszor. Sok patch, meg konverter, meg apró izé-bizé van amire windows alá van nyilvánvaló megoldás, mac-re meg nincs. A Parallels telepítése pofon egyszerű volt, pikk-pakk felált a rendszer. A kisebb problémák akkor kezdődtek, amikor pl. file-okat kellett volna mozgatni a két rendszer között. Mindenféle share-elt mappákkal kellett küzdenem, az utóbbi időben pedig érthetetlen módon kb. 6k/sec-re lassult a másolás, ami el lehet képzelni mennyire idegesítő, mondjuk egy 700 megás film esetében. Pain in the...

Ezt követően a párom volt az XMS-ben, és elpanaszolta, hogy a Bootcamp (ez annyit jelent, hogy a gép bekapcsolásakor tud választani, hogy OS X vagy XP bootoljon) alól futó Win XP-je a lid lehajtásakor másodszorra már nem megy le sleepbe, valamint az első lehajtást követően a bluetooth és az USB portok is behalnak. Mondták az XMS-be használjon inkább virtuális win-t, mert akkor mégis ott az OS X stabilitása, és a sleep-el sem lesz gond. Ők  VMware Fusion-t ajánlották, mert szerintük az jobb egy picit. Na gondoltam kipróbáljuk. Neki az XP alatt mindenféle SQL szerver, meg adatbázisok, futnak. Ezek virtuális környezetben való elhelyezésével kapcsolatban szkeptikus voltam, mint Vágó István a mentalistákkal. Azt vizionáltam, hogy lassú lesz, mint állat. De tegnap a teraszon, gondoltam egyet és lerántottam a VMware Fusion próbaváltozatát. Elindult a telepítés, és miután végzett ért az első meglepetés. A VMware megismerte a bootcamp-es partíciót, és közölte, hogy ő azt tudja futtatni ablakban. Na gondoltam ez érdekes lesz, nem is kell újra telepíteni az xp-t! Picit dolgozott magában, majd felállt ugyan az a rendszer ablakban, ami eddig is futott. Ez szerintem óriási királyság. OS X alatt fut a már belakott bootcamp-es windows. Most utánagugliztam, és persze ezt a parallels is tudja. Ami nagyon tetszett a VMware-ben, az a dinamikus felbontás váltás. Ez annyit jelent, hogy ahogy átméretezzük a virutális windowst futtató ablakot, rögtön váltja a felbontást is, valamint ahogy teljes képernyőre kapcsolunk, akkor is azonnal alkalmazkodik a rendszer. Ezt nálam a parallels nem tudta. Amikor teljes képernyőre kapcsoltam, akkor a felbontás marad az ablakhoz mért, így az ikonok meg minden bazi nagy lett. További plusz pont, ha fogtam egy file-t az  OS X desktop-ról és ráhúztam az ablakban futó xp-n az asztalra, akkor az ott egyből és gyorsan megjelent és fordítva. Ez sem ment nekem parallels alól (most nézem a honlapját elvileg tudja). További szimpatikus featúra a Unity kódnévra hallgató dolog, ami azt tudja, hogy elrejti a virtuális gépet egy adott alkalmazás kivételével, amit viszont egyesít (innen a név) az OS X kezelőfelületével. Ezt valahogy így kell elképzelni (klikkre a képre a nagyobbért):

A képen az látható, amint az OS X alatt fut az Windows-os Word 2008, mintha az egy Mac-es alkalmazás lenne. Hasonló egyébként a Parallels Coherence funkciója, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik.

A fentiek összességében azt eredményezték, hogy a saját gépemen is nyugdíjaztam a Parallelst és felraktam a VMware Fusion-t. Azt hittem olyan poszt lesz, amiben rengeteg ponton bizonyítom a VMWare felsőbbrendűségét, de írás közben kiderült, hogy szinte mindent tud a Parallels is, csak én voltam béna, vagy a Paralles UI-ja nem kínálja ezeket a funkciókat. Nekem most szubjektíve jobban bejön a VMware. Tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés.

Mint azt az előző postban írtam, gyakorlatilag ki kellett választani a hangfalalak típusát jó előre. Ez sem volt könnyű feladat. Az első dolog az, hogy a tervezett nappali képébe nem fér bele egy brutális méretű földön álló hangfal. Ez nem egy hifi szoba, nem egy mozi szoba, ez az életterünk egyik központi helysége. Tehát csak olyan hangfalak jöhettek szóba, amelyek falra szerelhetőek. Ha az ember álló front hangfalakban gondolkozik, akkor ha elég jót vesz belőle, akkor elképzelhető, hogy nincs szükség külön mélynyomóra. Viszont az ilyen bookshelf és szatelit hangfalaknál a mélynyomó kötelező, mert a kis méretű hangfalak nem tudják a mély hangtartomány megszólaltatni. Némi kutakodás után először a JBL márka került a látóterembe. Itt a Studio L szériának a néhány tagja falra is szerelhető.

Az én esetemben nagyjából hasonlóan képzeltem el a dolgot (front és surround L820, center LC-2, mély L8400). A probléma ezzel a rendszerrel elsősorban az ára volt (csak a mély 200.000 fölött van), de meghallgatás után azt kell mondjam nem győzött meg azonnal. Dinamikája bőven akadt, de a finom részleteket hiányoltam. Ezen kívül a hátsó hangszórók mérete még elhelyezési problémát is jelentett volna. Drága is, nem is tetszett a hangja, elhelyezéssel is baj van, szóval el kellett vetni.

Futottam még egy kört a Handrás cége az XMS által forgalmazott Klipsch hangfalakkal, amik meggyőzőek voltak, de nem kínáltak kimondottan falra szerelhető megoldást, csak bookshelf hangfalak jöttek volna szóba, amik nekem már nem igazán tetszettek. Ráadásul itt a legalapabb hangfalak jöttek volna szóba, és a teljes rendszer ára túl magas lett volna, még a Handrás által kínált kedvezmény ellenére is.
 

Amikor a JBL-eket hallgattam a Satsystem-ben, akkor ajánlották ott a KEF által gyártott KHT-3005-ös rendszert. A rendszer Uni-Q technológiát használ, ami azt jelenit, hogy bár a szatelit hangfalak méretre nem nagyok, a csipogót a középsugárzó közepére rakták (a képen az ezüst). Ezáltal a szatelitek is kétutasok, valamint mindenféle egyéb más miatt is remek dolog ez, akit érdekel az itt olvashat róla. Első körben, bár a többi rendszerhez képest az ára kedvező volt, hallgatásra sem méltattam. Aztán miután a többi rendszert elvetettem, gondoltam megnézem mit írnak róla. A különböző fórumokon talált igen pozitív visszajelzés hatására visszamentem meghallgatni őket. A Satsystemben csak arra volt lehetőség, hogy a két frontot és a mélyt kössék be, és zenével teszteltük. Amikor először megszólaltak, azt hittem, hogy elfelejtették átkapcsolni és az alatta lévő 1.5 méteres 500.000 ft-os floor-standing hangfalak szólnak. Komolyan mondom, egész egyszerűen elképedtem. Hallottam elég sok hangfalat életemben (mondjuk inkább a kommersz kategóriában), de én ilyen precíz részletekkel még nem találkoztam. A mélynyomó is tette a dolgát, nem nyomta el a zenét, pont jó volt. A 3. ütem után beleszerettem és alig várom, hogy minden zenémet újra hallgathassam. Az ára is jóval kedvezőbb, mint a fent említett rendszereké, design-ba messze a legjobb (a ház egyébként alumínium), falra szerelhető, és remekül szól. Nem sokkal később láttam, hogy a Saturn-ban is lehet kapni, több se kellett, megkértem a technikust, hogy izzítsa be őket, egy Blu Ray filmmel. Fanyalogva varázsolt valamit az egyik erősítőn, majd elkezdődött a Kingdom of Heaven egyik csatajelenete. Egész jó gondotam, bár mélyben picit többre számítottam. Ránézek a mélynyomóra, és pirosan világít a KEF logó a tetején. Mondom a technikusnak, biztos a 3005-ös szól? Biztos mondja. Persze nem az szólt, hanem egy másik rendszer. Végül átkapcsolta jól. A hatásról elég annyit mondanom, hogy mikor elkezdtük a herce-hurcát üres volt a házimozi részleg, és a csatajelenet végére kb. 10-en voltak bent és kérdezték, hogy melyik szól. Amikor megtudták, hogy azok a pici tojás alakúak eléggé ledöbbentek.

A lényeg, hogy sikerült megtalálni, szerintem ár-érték arányban egy nagyon jó rendszert, arról nem is beszélve, hogy külsőleg is nagyon rendben van. Kiváncsi vagyok hogy fog muzsikálni a cucc pl. konzolos játékoknál. Remélem hasonlóan durva lesz.

Azért beugrott, hogy ilyen pici hangfal, de nagyot szól kategóriában a Bose az etalon. Ezt valamiért így tudtam, gondolom sokan vannak ezzel így. Nagy szerencsémre a Bose most erősít Magyarországon, így pont sikerült meghallgatnom a Bose Acoustimass 16-os azaz a legprofibb ilyen szatelitek+mélynomó típusú rendszert. Egy szóval tudnám jellemezni: Siralmas. Jó zenékkel teszteltük, a host aki próbálta fényezni a rendszert készséges volt, nem rajta múlt. Egyszerűen nagyon-nagyon kevés volt amit ez a rendszer mutatott kb. kétszer annyiért, mint a KEF. Rá is kerestem, hátha találok erről valamit. Ezt találtam. Angolul tudóknak érdemes elolvasni, nagyon tanulságos. Nem tudom mennyi az igazság benne, de a cikk kb. arról szól, hogy a Bose gyakorlatilag jó marketingen keresztül lehúzza az embereket az árához képest nagyon gyenge minőségű termékekkel. A cikk a végén azt írja, hogy az 1300 dolláros Bose rendszert egy 350 dolláros Cambridge rendszer leköröz. A Bose-t a neve eladja. Ez számomra a hangfal keresés során egy meglepő tanulság volt.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a leendő otthonunk nappaliját most nulláról (from scratch) találhatjuk ki. Természetesen minden-mindennel összefügg, hol a tévé, hol vannak a hangfalak, hol az erősítő, hol a kanapé. Mindent előre ki kell találni, mert a villanyszerelő oda és olyan kábelt húz be a falba/padlóba, amit neki az ember mond. Ez úgy viszonylag könnyűnek tűnik, de távolról sem az. Pont azért nehéz, mert nincsenek adottságok, hogy pl. a tv csak egy bizonyos helyen lehet, mert ott van mondjuk az antenna kiállás. Szabályok vannak, irányelvek, fontosak, és kevésbé fontosak. Sokat foglalkoztam a témával, úgy vagyok vele, hogy ha már csináljuk, csináljuk rendesen és precízen, utánaolvasva a dolgoknak. Ezeket az otthoni digitális nappali tevezésekor figyelmbe veendő szabályokat és tapasztalatokat próbálom most itt összeszedni részben saját magamnak is, de remélem mások és érdekesnek találják majd.

Kezdjük az alapoknál. A digitális nappali az én esetemben a következő komponenesekből áll össze: Tévé, hangfalak (2 front, 2 surround, 1 center, 1 mély), és kütyük. Kütyüknek fogom hívni most az egyszerűség kedvéért egyben azokat az eszközökat, amelyek általában valamilyen hifi szekrényben helyezkednek el, és egymással össze vissza vannak kötve (erősítő, dvd lejátszó, konzolok, média center, stb).

TV

Kezdjük a tv-t érintő szabályokat. A tv elhelyezésénél két szabály van amit figyelembe kell vennünk. Az egyik a tv magassága, a másik pedig a távolság amennyiről nézzük. A magasságnál az az ideális, ha a tv közepe az ülő ember szemmagasságában van. Ez kb. olyan 100-120 cm között van valahol. Ebből az következik, hogy mondjuk egy 50 colos (127 cm) tv esetében a képernyő alja valahol 70 és 90 cm közé kell kerüljön. Nagyon sok képen látni plazma és lcd képernyőket jóval magasabban, képként a falon lógni. Tapasztalatok szerint baromi kényelmetlen hosszú távon a kanapéról ezeket nézni, elfárad az emberek nyaka attól, hogy folyamatosan felfele kell nézni.

A másik a távolság. Sokan tévesen azt gondolják, hogy a tv-t jó messziről kell nézni, főleg a nagyobb fajtákat. Tévedés. A mai modern nagy felbontású LCD-Plazma és projektoros tv-k már nem rontják a szemet a katódsugár csöves tv-kel szemben. A régi tv-ket főleg a nagyobbakat azért kellett messziről nézni, mert az alacsony felbontás miatt, közelről szétesett a kép pixelekre, távolról szebb volt, és a szemet sem rontotta annyira. A HD-s megjelenítőket már lehet és érdemes is közelebbről nézni, mert a nagyobb felbontás részletgazdagabb képet eredményez, közelebbről sem esik szét a kép pixelekre, túl távolról viszont a nagyfelbontás részleteit már nem érzékeljük. Egy házimozi megjelenítőjeként szolgáló tv valahol a mozivásznat próbálja helyettesíteni, ezért minél jobban betölti a néző látóterét annál jobb. Persze itt sem szabad túlzásba esni. Bécsben volt szerencsém a Panasonic 103 colos azaz több, mint 2.5 méter átmérőjű Full HD-s képernyőjét szemlélni, amint egy Blu Ray film futott rajta, és még 2-3 méterről is pixelesnek tűnt. Egyáltalán nem volt HD érzés. Persze a 80.000 eurós ár sem volt túl szimpi. A lényeg tehát, hogy minden képmérethez tartozik egy optimális távolság tartomány ahonnan érdemes nézni. Ez valami ilyesmi:

Képernyő Mérete	Optimális távolság
76 cm (30'')	114-190 cm
86 cm (34'')	129-213 cm
106 cm (42'')	160-251 cm
127 cm (50")	190-320 cm
142 cm (56")	213-358 cm
157 cm (62")	236-396 cm
177 cm (70'')	266-449 cm

A táblázat szerintem elég érdekes, és szerintem sokak számára meglepő, hogy mennyire kicsik a távolságok. A manapság slágerméretnek számító 42-es tv-ket sem érdemes két nagyobb lépésnél távolabbról nézni, de még a már kimondottan nagynak számító 50 colos tv-nél is picivel több, mint három méter a maximum. Összességében a tv elhelyezéséről elmondhatjuk, hogy ne túl magasra és ne túl messze.

A falon lévő tv-k kábeleit ha van lehetőségünk akkor a falban vigyük, szerintem elég hervasztó a falon lévő tv alől kifutó kábelek látványa. Amennyiben viszont a falban visszük a kábeleket a kütyükhöz, jó előre ki kell gondolnunk milyen kábeleket húzunk be, mert ezeket nehezen fogjuk tudni cserélni. Célszerű a tv valamennyi bemenetét kivezetni, hogy a későbbiekben ezzel ne kelljen szenvedni.

Hangfalak

Itt is számos betartandó szabály van. Lássunk egy ábrát, és aztán itt vegyük sorra a betartandó dolgokat.


Ami a hangfalak magasságát illeti, célszerű azokat az ülő ember fülmagasságába helyezni. Ez vonatkzik a front és a surround sugárzókra is. A center hangfalnál ha követjük a tv elhelyezési szabályokat, akkor nem fogjuk tudni a centert fülmagasságba helyezni, mert ott pont a tv közepe lesz, így tegyük a centert minél közelebb a tv alá vagy fölé. A center hangfalból jön a beszéd, ezért jó ha minél közelebb tesszük a "beszélőhöz". A hátsó hangfalaknak a legjobb hely ha egy picit kb. 20 fokkal vannak hátrébb a néző fülétől. A hátsó hangfalak esetében nem muszáj nagyon szigorúnak lenni, innen úgyis csak a térhatást biztosító effektek jönnek, ha nem tudjuk pont a képen látható módon elhelyezni a surround sugárzókat nincs tragédia. Más a helyzet a front hangfalakkal. Egy átlagos házimozi esetében a front hangfalak élveznek a legnagyobb figyelmet, mert a legtöbb esetben egy ilyen hangrendszeren nem kizárólag filmeket nézünk, hanem zenét is hallgatunk, ami a front hangfalak szemben támasztott követelményeket nagyban megnöveli. A zenét sztereóban hallgatjuk, ezért ilyenkor csak a front hangfalak és a mélynyomó dolgozik. A sztereó zene megfelelő élvezetekor jön a képbe az un. színpadkép, vagyis az ahogy a két hangszóró elhiteti a hallgatóval, hogy a zenészek előtte egy színpadon játszanak. A legoptimálisabb elhelyezés az, ha a front hangsugárzók és a hallgató egy egyenlő oldalú háromszög három sarkát képezik. Ez látszik is a fenti képen. Ha nagyon muszáj, összébb tehetjük a hangszórókat, legfeljebb picit szűkebb lesz a színpadunk, de távolabb ne nagyon, mert akkor szétesik a színpad, ami sokkal nagyobb baj. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nagyon elkülönül a két hangfal, hallani lehet, hogy most melyik hangfalból mi szól, nem áll össze a zene. Érdemes a front és a center hangfalakhoz jobb minőségű kábelt is vásárolni. A frontokhoz a zene miatt, a centerhez meg azért, mert azért szinte minden film nagy többségét a dialógok teszik ki, ezért jó ha ezek minél tisztábban szólalnak meg. A kábelezéssel kapcsolatban még egy fontos követendő szabály van. Az a fontos, hogy az erősítőből jövő hang pont egyszerre lépjen be a front hangfalakba. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy ugyan akkora kábelt használunk a két sugárzóhoz, akkor is ha amúgy azt elhelyezkedésük nem indokolná (pl. az erősítő az egyik front sugárzóhoz közelebb van). A Satsystem-ben dolgzó szakember azt mondta, hogy ő az otthoni rendszerén meghallotta a különbséget egy 7 méteres  és  egy 6.95 méteres kábel között. Nem vagyok benne biztos, hogy erre én is képes lennénk, de az biztos, hogy ne legyen az egyik kábel 6 méter, a másik meg 2.

Kütyük

Itt már nincsenek igazi szabályok. Fontos szempont az esztétika, a kultúrált elrendezés, lehetőleg ne látszódjon a kábelrengeteg. Lényeges szempont a szellőzős, lehetőleg ne rakjuk be az X360-unkat közvetlenül az erősítőre (lásd előző post), hanem minden eszköznek legyen helye szellőzni. Lényeges lehet még az, hogy ha valamit buherálni akarunk a rendszeren, akkor ne kelljen a fél lakást lebontani, hanem azért hozzá lehessen férni a dolgokhoz. Nyilván egy digitális nappaliban valamilyen számítógépes hálózat és internet is jelen van, ezért ezeknek a kiállásait jó előre tegyük a kütyük környékére.

Nagyjából ezek azok a dolgokat amiket figyelembe kell vennünk egy házimozival kombinált digitális nappali tervezésekor. Ha mindet be akarjuk tartani, akkor azért igencsak beszűkülnek még egy épülő ház esetében is a lehetőségek. Összességében a legjobb az, ha ezeket a szempontokat már a ház tervezésénél (!) figyelembe vesszük, és ha muszáj kompromisszumokat kötni, akkor ha lehet azt a surround hangszórók esetében tegyük. Nálunk most végül ez lett a helyzet. A surround sugárzók kb. 2.60 magasra a plafon közelébe tudtak csak kerülni, és az ideálishoz képest jóval hátrébb, azaz a képen látható 110 fok, az nálunk kb. 140. Viszont a többi szabályt úgy néz ki sikerült tartani. Még több hónap amíg kész lesz a nappali, de ha összeáll beszámolok róla milyen lett. A következő postban a jelen írás folytatásaként a hangfalak kiválasztásáról fogok írni, mert ugye már ezt is meg kellett tenni, hiszen attól függ hova húzzuk a kábeleket a falban.

Hát ez is elért engem. 3 ledes, vagyis RRoD-s (Red Ring of Death) lett a boxom. 1.5 évet bírt, papírforma szerint már tönkre kellett volna menjen. Szar a hűtés, a GPU lábai a túlmelegedéstől leválnak az alaplaról. A Microsoft 3 évig gariban cseréli ezeket a gépeket, de az enyémen "nem támogatott módosítást" hajtott végre akitől vettem, ezért nem garis. Megjavítható. Most vár a szervízre. Ha megjött eladom kevésért valakinek (mondjuk 35-ért), én meg már meg is vettem az újat, úgyis akartam volna cserélni, mert kell a HDMI. Mindenki jól jár. Egy alap Arcade-ot vettem, nem volt vészesen drága, talán az egész cserét megúszom 20K-ból. A régi Premiumom tartozékait megtartom (vinyó, wireless kontroller, headset), az új Arcade tartozékokat (1db wireless kontroller, 256Mb memória kártya, 5 db Arcade játék) pedig odaadom annak aki megveszi a régi gépet. Nem örülök, de ez van. Még ezzel együtt is kitartok amelett, hogy a box játékra jó választás.

Az Apple nemrégiben bejelentette az SDK-t, azaz a Software Developement Kit-et. Ez nem más, mint a hivatalos fejlesztőkörnyzet, amivel bármilyen cég fejleszthet jobbnál jobb programot az iPhone-ra (többek között ennek az eredménye lesz az iGO8 megjelenése is). Az emberek ennek a hírnek örültek, mindenki boldog. Egy pillanatra lépjünk távolabb, és próbáljuk az egész képet nézni. Lássuk mi is történt összességében:

Az Apple Steve apu és egyáb más okos és kreatív embereknek köszönhetően az iPod-dal lekaszálta az mp3 piacot, amerikában 70% fölötti részesedést érve el. Zseniális lépés volt, le a kalappal. Szerintem valamikor a 4. generáció és az 5. generáció határán az Apple rájött, hogy az emberek szeretnek Apple dolgokat magukkal cipelni, mert szépek, jók, jó őket használni. Ez eddig még mindig érthető. Nekem megyőződésem, hogy amit most fogok írni, az az Apple vezetésének a fejében már akkor ott volt, amikor a multi-touch interface még csak papíron létezett.

Elkezdték szépen lassan kiszivárogtatni, hogy az Apple telefont fejleszt. Tudatosan gerjesztették a média hype-ot már jóval a megjelenés előtt. Az iPod sikere miatt egy iPod+telefon egyben már önmagában elég ahhoz, hogy mindenki ezt várja, és erről beszéljen. A bejelentéskor már akkora volt az érdeklődés, hogy az példátlan. Természetesen Apple módjára a design és az felület (UI) végtelenül átgondolt, a tökéletesség határás súrolja. Ezért amikor az emberek a bejelentésen meglátták az eszközt, mindenkiből előtört az INSTANT GET érzés. Az Apple pontosan erre számított, évekig dolgoztak azért, hogy a telefon erőteljesen más legyen, mint a többi piacon lévő. A felhasználói élményre gyúrtak rá, a gördülékeny kezelhetőségre, a sebességre. Olyan alap dolgokkal meg nem foglalkoztak, hogy MMS. Így elérték, hogy a potenciális célcsoport szemében az iPhone-nak versenytársa se legyen. Nyokodtam a minap sokáig egy N95-öt. A szememben nem egy univerzumban játszanak. Hiába GPS, meg hiába 5 megapixeles kamera, meg HSDPA, nem érdekel. Kőkorszakinak tűnt a kezelése. És a blogokat olvasva nagyon sokan vannak így. Ha ellopnák iPhone-t vennék. Ha kapnék egy N95 8GB-ot eladnám és iPhone-t vennék. Gondolkozás nélkül. Számomra jelenleg a piacon az iPhone-nak nincs versenytársa. Persze lehetne jobb is, de miután előszor Ifa megmutatta, hogy hogyan működik abban a pillanatban tudtam, hogy ez kell, és kész. És nem érdekel, hogy nem tudok business card-ot fogadni.

Picit elkalandoztam, szóval a lényeg, hogy sokan és masszívan elkezdték vásárolni a telefont. Terjedt. Feltörve, szépen szivárgott mindenfele. Behozták néhány EU-s országba is, nem volt elsöprő siker, de azért terjedt. Aztán amikor már több, mint 4 millió volt az embereknél bejelentették az SDK-t. Utána. Nem a készülék megjelenésekor, mint pl. a Symbian-os telcsik esetében. Ez itt egy kulcs momentum. Merengjünk el egy percig ezen. Szoftverfejlesztő cég CEO-ja vagyok. Az Apple azt mondja, itt a környezet vigyétek, 4 millió kimondottan fizetőképes potenciális vásárlót szerezhettek, ha megírjátok a tuti szoftvert. Ja és év végére lesz 10 millió. Hát ha én vagyok a CEO, akkor azt mondom héé John, hagyd abba akármi az amit csinálsz és fejleszd a durvát az iPhone-ra. Mi történik? A profit reményében a legnagyobb és legprofibb cégek fogják a legjobb alkalmazásokat fejleszteni iPhone-ra. Olyan cégek kezdek iPhone fejlesztésbe, mint pl. az Electronic Arts. Ezáltal a legjobb és legprofibb alkalmazások fognak születni. Játékok, navigáció, flash és ki tudja még miket várhatunk. Ez még tovább fogja növelni az iPhone vonzerejét, ami miatt még többet fognak eladni.

ÉS EZT MÁR A LEGELEJÉN TUDTÁK.

Felraktam az iPhone-ra az 1.1.4-et, és ezzel párhuzamosan kinyestem az eszközből a TurboSIM-et. Nincs már szükség rá, nem bántam meg, hogy megvettem, ha várnom kellett volna a szoftveres megoldásra 3 hónapig ült volna a polcomon az iPhone anélkül, hogy használni tudtam volna.

Az 1.1.4-ben picit hangosabb lett a hangszóró, és mintha az EDGE is stabilabb lenne (kevesebbet vált GPRS-re). Persze lehet mindkettőt csak bebeszélem magamnak. Egyébként a PWN módszert követtem az update-kor, ami annyit jelent, hogy a hivatalos firmware-t először egy progival megpeccseljük, majd ezt a firmwaret restore-oljuk a telefonra, a végeredmény pedig egy 1.1.4-es jailbreak-elt és unlockolt iPhone. Már hozzáférhető kis kutakodás utan a 2.0-ás firmware beta változata is, de egyenlőre pl. az installer nem fut rajta, meg mindenféle instabilitási gondok is vannak. Ki kell várnunk vele a nyarat, aztán jöhet az iGO 8.

Media Martba besétál, polcon meglát, gondolkozás nélkül kosárba berak, fizet, örül. Aki nem látta régen, az azonnal nézze meg. Elképesztő képi világ, művészi kivitelezés, francia-magyar koprodukció, 1982-ből. Most 25 éves jubileumi kiadás, dupla dvd. INSTANT GET!

A Maria Hilferen két darab Starbucks egység található. A Starbucks ugyebár a kávézók mekije, Amerikában minden sarkon van. Én nem szégyellem bevallani, hogy kimondottam kedvelem ezt a láncot, és nagy bánatomra szolgál, hogy itthon nincs jelen a cég. Miért is jó a Starbucks? Egyrészt kimondottan finom a kávé. Másrészt nagyon nagy a választék, egy kávé kérése biztosan jó terápiás kezelés lehet döntésképteleneknek (annyi lehetőség van). Milyen kávé, mekkora, milyen tej, szirup, hab, szimpla-dupla, stb. A berendezés mindenhol nagyon otthonos, fotelek szófák kanapék. Valahogy a látogatók közönsége is számomra nagy általánosságban szimpatikus. Jó zene szól, van wifi. Egyszóval idális hely arra, hogy beüljön az ember egy kávéra, elolvassa a napi újságot, megnézze az e-mailjeit. Kellemes környezet, jó hangulat, finom italok és ételek. És ami nagyon fontos, hogy az ember ugyan ezt várhatja a Starbuckstól, függetlenül attól, hogy Bécsben, Londonban, vagy New Yorkban van. Persze egy Starbucks szerű helyet más névvel nem olyan nehéz összehozni, Budapesten is vannak ilyenek, Farger, Gloria Jeans, stb. Viszont érdekes volt látni Bécsben is, hogy a név nagyon nagy vonzerő, és míg a Starbucks péntek délelőtt is tele volt, a környékbeli kávéházak pedig kongtak az ürességtől. És persze én is a Starbucksba ülte be megenni a reggeli Veggie Delight szenyót, hozzá nagy dupla szójatejes lattét, és két bögrét is vettem szuvenír gyanánt, valamint egy zacskó szemes kávét. Tisztában vagyok vele, hogy a Strabucks-t zömében a saját imidzse visz és tesz vonzóvá, de szerintem az is nagyban hozzájárul a sikeréhez, hogy a minőség és a környezet és a kiszolgálás szintjétől a világ bármely pontján ugyan azt lehet várni.

Egy ideje már hangoztatom, hogy magyarországon Starbucks-t nyitni bomba üzlet lenne. Annyit kellene csak tudni a helynek, hogy frekventált helyen legyen (Ráday, Liszt Ferenc tére, Váci utca, Westend, stb). Szerintem bárhol nyílna, a forgalom garantált lenne amiatt, hogy "itt vagy egy darab Amerika". Ha a közelben munkahelyek is lennének, tuti rengetegen ugranának be reggel és vinnék papírpohárban a kávét magukkal a munkahelyre. Persze folymatosan vannak hírek, hogy jön-jön-jön, de valahogy sosem ér ide. Lehet pl. a Wendy's kudarca riasztja el. Vagy az a tény, hogy itt a Friday's egy elit helynek számít, míg kint egy népétterem, a mekinél eggyel jobb. Lehet 500 forintért akarnának adni egy presszót és félnek, hogy ennyiért a kezdeti lelkesedés után senki nem venne. Én azért reménykedek, hogy nemsokára lesz és nem lesz túl drága. Itt a belvárosban a Farger-t (kiejtése: farger, nem farzsé vagy fardzser) tudnám ajánlani annak aki hasonló helyet keres, fiatal szimpatikus felszolgálók, otthonos környezet, finom kávé, kutyák jönnek-mennek, remek atmoszféra. Csak a cigifüst ne lenne...

Ezt is megnéztem. Ezt is megfogodstam, nyomkodtam. Az eszköz igen kiválló. Nem sokkal a Macbook Air után próbáltam ki, és rögtön láttam, hogy hordozható netezős-filmnézős játéknak mennyivel racionálisabb választás a maga 299 eurós árával. Persze műanyag, meg persze a kijelző, meg persze nincs rajta OS X. Viszont töredékébe kerül, nagyon-nagyon pici és kompakt, és arra amire kitalálták nagyon alkalmas. Szóval ez is a kéne kategória, és az ára is inkább mért egy "csak mert jópofa, majdcsak kihasználom" géphez. Persze igazából ez sem kell, mert amire ezt használnám azt mindent tud az iPhone. Összességében nagyon jó, és örvendetes iránynak tartom az olcsó és ultra hordozható számítógépek megjelenését a piacon. Azóta sorra jelennek meg a cikkek, és egyre több gyártó próbál meg betörni erre a piacra. Eddig csak a Sony csinált ilyesmi gépeket, még az Apple cuccokhoz mérten is aranyáron.

Szóval volt a kezemben. Nyomogattam sokat. Bécsben. Amikor nyomogattam akkor még picit nagy szám volt maga tény is, hogy közvetlen közelről lehet nézni. Gondolom ma már a "sarki" Apple boltban is van itthon. Véleményem szerint döbbenetes a gép. Elsősorban a fizikai megjelenésére célzok. Baromi vékony, nagy-nagyon minőségi. Tudja azt amit számos Apple termék, képes felkelteni a birtoklási vágyat. Nem racionális módon, hogy ennyi-meg annyi usb van rajta, meg mittomén. Egyszerűen kell. Majdnem elcsábultam. Ott a boltban olyan könnyűnek tűnt. "Ein Macbook Air, bitte!". Lehúzzák a hitelkártyát, az összeget akár 45 nap múlva kéne csak visszafizetnem. 1500 euró az alig 300.000 Ft, ennyiért megéri. (Persze 1599 euró volt, ami egész pontosan 416.000 Ft. De persze ilyenkor az ember 250-el számolja az eurót, kerekít, szóval megy az önámítás. Aztán szerencsére megláttam a német kiosztású billentyűzetet, és ez visszazökkentett a valóságba. Ami pedig az, hogy semmi szükségem egy ilyen gépre. Otthon ott az iMac, itt bent itt a céges noti, on the move meg ott az iPhone. Ha nem lenne meg az iMac-em, akkor sem lenne jó választás számomra. Fő gépnek egyértelműen kevés, arra iMac, vagy Macbook Pro. De második hordozós-utazós gépnek, vagy csak úgy, remek vétel. Drága játékszer.

Szinte sajnáltam, hogy nem vagyok sokat utazó reptéren-repülőgépen dolgozó yuppie, mert akkor igazolhatnám, hogy miért van rá szükségem, miért tök jó, hogy vékony és csak másfél kiló.

Az a megtsztelés ért, hogy az igen kiválló Gémeskút blog beválasztott az írói közé, így mostntól a játékokról szóló kvázi teszt jellegű postokat oda fogom írni. A média centerekről szóló írásom, mint bemutatkozó írás rögtön meg is jelent. Remélem sikerül hoznom az eddigi színvonalat. Szóval akit érdekelnek a játékok minden mennyiségben és esetleg még nem ismerte az oldalt annak nagyon tudom ajánlani.

Tegnap számomra forradalmi dolog történt. A kocsiban online rádiót hallgattam. Kijött az iPhone-ra a MobileScrobbler nevű last.fm kliens. A progi nagyon jól használható, és EDGE-en is működik. Tegnap a dugóban ülve elfogadható minőségben hallgattam Miles Davis zenéjét, közben egy kattintással lekérhető a művész életrjaza, adott esetben dalszövege. Kereshetünk számokra, előadókra. Egy picit sokáig bufferelt mire elkezdte játszani, de akkor is szerintem nagy dolog kocsiban a dugóban ülve interneten keresztül rádiózni.

Először is az Apple frissített a notebookokon. Gyorsabb proci, több ram, nagyobb vinyó blaaablaaablaaa. Semmi különös. Én vártam design uprade-et is a Macbook Pro-n, de nem lett. Végülis elég szép így is.

Kijött az iPhone 1.1.4-es firmware, a feedemben megjelent, hogy a ZiPhone továbbra is működik, nosza felraktam, nem megy. A tovább gomb alatt rejtőzött, hogy csak az activate és jailbreak megy, unlock nem. Tehát volt egy restore köröm, újra 1.1.3 van. Viszont a bakcup-ból minden beállítást visszahozott, ez igen kiváló.

Az otthon lévő Macbookon bénázik a Win. Egyszerűen képtelen stabilan standby-ba menni és kikapcsolni. Egy idő után ha lehajtjuk a fedelét nem alszik el az apple logó, és fut tovább a win. Ilyenkor kikapcsolni sem lehet, csak a power gomb nyomva tartásával. OSX alatt persze minden megy tök jól. Vajon miért lehet ez...

Nemrég Befejeződött a Prison Break 3. évad. Csonka évad lett a forgatókönyv írók sztrájkja miatt. Sztori nagyjából lezárva, komoly cliffhanger nincs, azért izgi volt végig, sokkal jobb, mint a második évad. Sopranos-t be kéne már fejeznem, még 6 rész van hátra, de félek a finálétól. Mindenki azt mondta csalódni fogok. Lost azonnal nézős ahogy kijön, überdurva. Vajon mi lesz a vége bakker...Kijött egy Lost játék is, egyenlőre nem nyilatkozom róla.

Elkezdtem elmélyedni az iTunes Podcast szekciójában. Korábban volt egy rövid korszakom amikor volt egy pár zenei podcast amiket követtem (pl. Dave's Lounge). A 3G iPodon ugye a videós podcastokat nem tudtam nézni. Most viszont rádöbbentem, hogy az iPhone-on igen kivállóan tudom nézni a különböző Video Podcastokat. Hát valami döbbenetes választék van. Minden témában, számos műsort lehet hétről hétre nyomon követni. Vannak játékokat bemutató pocast-ok, vannak comedy show-k, videó klippek, hírek, politika, sport, stb. Elképesztő információ mennyiség. A mai világban ahhoz hogy eligazodjunk és ne nagyon őrüljünk bele az információmennyiségbe nagy tudatosan tudnunk kell mi az érdeklődési körünk és csak arra fókuszálni, nagyon ritkán kitekinteni. Ma már nem lehet olyat, hogy böngészgetek és ami úgy picit lehet hogy jó abba belehallgatok-belenézek. Így nem lehet. Túl sok az információ, és csak a folyamatos rossz érzés jön, hogy mennyi mindent kéne. Tudatos és kemény szelekcióra van szükség. Ez igaz könyvre-játékra-sorozatra-zenére-podcastra. Csak a számodra tutival foglalkozz, azokra se biztos, hogy mindre van időd. Elmúltak azok az idők amikor az ember bemegy a könyvesboltba, és vesz 3-4 könyvet, mondván hátha jók. Erre már nincs időnk. Bemegyek, hogy megvegyem Popper Péter legújabb könyvét. Azért megyek be. Tudom miről szól, tudom, hogy érdekel. De persze ezzel a hozzáállással hogy lehet titkos gyöngyszemeket felfedezni?

Befejeztem tegnap este Wii-n az első, de összességében már a harmadik Zelda játékot. A tiszta játékidőt mérő óra kb. 55 órát mutatott, ebből olyan 6-8-at le lehet vonni, mert egyszer otthagytam  egy fél napra, mert túljutottam egy tök nehéz ugrálós részen, és ha elmented akkor visszarak a dungeon elejére.

A Twilight Princess a sorozat legutolsó tagja, 2006 végén került a boltokban Wii-n és Gamecube-on. A grafika gyakorlatilag megegyezik a két platformon, és itt el is jutunk a játék egyik első problémájához. Első ránézésre a grafika nem szép. Sőt, helyenként csúnyácska, a karakterek picit elnagyoltak, a textúrák sem túl szépek. Ez azért zavaró itt, mert a maga a grafika real 3D. Ezalatt azt értem, hogy nem ilyen rajzolt rajzfilmszerű, mint pl. a Minish Cap vagy a Wind Waker esetében, ahol az elnagyolt, egyszerűbb textúrák adják meg a játék hangulatát, báját. Sajnos ha valaki ilyen normál 3D-s játékot készít, ott a grafikai gyengeségekből nem lehet pozitívan kijönni. Gondolom Wii-re lehetett volna szebbet is csinálni, de miután a GameCube-bal közös portról van szó túl drága lett volna. Engem valamiért a grafika a sima Xbox-os Fable-re emlékeztetett (remélem jön a 2. rész nemsokára). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a láthatóan gyenge engine-ből időnként a fejlesztőknek azért sikerült igen szép és nagyon hangulatos helyszíneket alkotniuk. Kezdem azt gondolni, hogy a közepes játékokat a zseniális játékoktól a beleintegrált művészet mennyisége választja el. A közepes játékok iparos munkák, kötelező ujjgyakorlatok. Az olyan játékokban, mint a Zelda vagy a Final Fantasy igen komoly művészi teljesítmény van. Grafikailag, zeneileg, sztoriilag egyaránt.  Ettől varázsol el. Egyszerre egy jó film, jó zene, és jó könyv (persze nem helyettesítve ezeket). A jó játék művészet. Brutálisa jó technikai adottságokkal rendelkező játék is lehet sekélyes és középszerű (pl. Doom 3), és egy ilyen gyengécske grafikával rendelkező játék is lehet zseniális, mint amilyen a Twilight Princess. De gondolunk csak bele. A játék sztorija, level design-ja, története, kameraállásai, párbeszédei, a karakterek design-ja a zene, mind-mind olyan feladat, amelyet lehet művészi szinten kivitelezni. És ha sok-sok különböző művészt jól választja ki és fogja össze a producer, akkor abból elképesztő dolgok születhetnek (God of War, Final Fantasy, Zelda, Super Mario Galaxy, Metroid, stb). És az ilyen művész alkotásokat élvezet "fogyasztani". Úgy érezzük valami rendkívülinek voltunk részesei, az alkotók szívüket-lelküket beleadták a készítés során.

A grafika tehát olyan amilyen, tudjuk hogy a Zelda sorozat részei sosem a grafikáról szóltak, így ez nem is igazán zavart abban, hogy belevessem magam Link legújabb kalandjaiba. Maga játék remek, talán az eddigi legsötétebb legkomorabb Zelda, de lehet ez a grafikai megjelenítés miatt is van. A sztori megint jó, itt most nem akarok belemenni a részletekbe, a lényeg az, hogy Link ismét a saját is falujában kezd, és egy epikus harc részévé válik a történet során. Két világ a Light és Shadow World között fogunk közlekedni, valamint időnként farkassá is fogunk változni. Ahol szerintem picit csorbát szenved a Wii-s változat az az irányítás. A Wiimote-ot és a Nunchuk-ot kell suhogtatni a kardozáshoz, ami egy ilyen hosszú játéknál picit idegesítő, nekem nem nyújtott nagyobb élményt, mintha egy gombot nyomtam volna meg helyette. Nem volt zavaró, de erőltetettnek éreztem. A rejtvények itt is nagyon sokfélék és kreatívak, a boss-fightok is szórakoztatóak. Lehet a játékban snowboardozni, ejtőernyőzni, van egy csomó mini-game.

A három játék közül eddig csak a Link to the Past-ot játszottam úgy végig, hogy minden egyes secretet felkutattam, játék közben olvastam a faq-t (egy rész megcsinálása után), és ha valamit kihagytam visszamentem érte. Így végül minden item-el és 20 életerővel fejeztem be. A Twillight Princess-t és a Phantom Hourglass-t magamtól nyomtam, csak akkor fordultam a faq-hoz ha nagyon-nagyon-nagyon elakadtam, és akkor is csak azt a picit néztem meg ami az első lépés a továbbjutáshoz. Mindkét módszer élvezetes de megvan a maga hátránya, ha az ember magától nyomja egy ilyen Zelda kaliberű játéknál a secretek felét tuti nem találja meg. Twillight Princess-ben 15 életerővel végeztem ami azt jelenti, hogy még 5x4 azaz 20 elrejtett heart-piece-t nem találtam meg. Érdekes, hogy pont a real 3D-s megjelenítés miatt itt volt a legkevesebb kedvem a secretek után kajtatni, valahogy olyan átláthatatlan az egész. a felülnézeti 2D-s megjelenítésnél valahogy jobban ösztönzött az eldugott dolgok meglelésére.

Harmadszor is el tudom mondani azt, hogy ez a Zelda tök más mint a többi, de mégis nagyon hasonló. A Twillight Princess összességében egy nagyon jó játék, teljességében hozza a Zeldák színvonalát. A Zelda sorozat jövőjével kapcsolatban remélem visszatérnek a rajfzilmszerű grafikához, és akkor egy Super Mario Galaxy szintű grafikai megjelenítéssel igazi csodát tudnának alkotni.

 A probléma a következő: Adott egy modern HD-s megjelenítő (min. 720p-s, de ha 1080-asunk van akkor még nehezebb a helyzet). Ezen megjelenítő tulajdonosa szeretné élvezni a nagyfelbontás nyújtotta előnyöket. Jelenleg Magyarországon nagyfelbontású képforrást két forrásból lehet beszerezni. Az egyik, hogy veszünk Blu-Ray vagy HD-DVD filmeket. Itt a választék korlátozott, a filmek ára is elég magas, valamint a lejátszót is meg kell venni, ami szintén nem olcsó, bár ebben a kategóriában a PS3 verhetetlen vétel. A másik lehetőség a netről letöltött HD-s filmek, sorozatok. Ezek kis utánajárással beszerezhetőek, letölthetőek a netről. Viszont ami az igazi problémát jelenti az nem más, mint az a tény hogy a letöltött HD-s tartalmak általában tömörítve vannak. Ahhoz hogy ezeket a nagyfelbontású tömörített videókat megtekintsük komoly számítási teljesítményre van szükség, valamint sokat is foglalnak (egy 1080p-s film kb. 10 Gigabyte) A probléma tehát ott éleződik ki, hogy hogyan kerül ez a komoly számítási és tárolási teljesítmény a nappliban található tv-nk közelébe. A dolog azért is aktuális, mert több ismerősöm is szembesül ezzel a problémával, és nemsokára nekem is megnyugtató megoldást kell majd találnom.


A következő lehetséges megoldás egy Mac Mini vásárlása. A Mac Mini szép, a Mac Mini jó, csendes, és nem drága, kevesebből kijönne, mint a fenti HTPC, és még legális oprendszer is van rajta. OS X-el jön ami remek dolog, a Frontrow-t használni élmény, ha mondjuk van másik Mac otthon akkor meg lehet osztani az iTunes library-t, meg az iPhoto Library-t. Igazi élményszerű digitális központtá tud válni, haverok átjönnek, két kattintással olyan slideshow van a nyaralási fotókról, hogy értelmét vesztik a papír alapú képek örökre. Mi a hátrány? Hát a fent említett processzor erő. A Mac Mini a 720p-s anyagokkal még elboldogul, de az 1080p-s filmeknél már megadja magát. Egyszerűen kevés hozzá elsősorban az integrált videó kártya. Sokak szerint nincsen igazán különbség az 1080p és a 720p-s filmek között, különös tekintettel a tömörített filmekre, de azért mégis több mint dupla annyi pixelből áll az 1080p-s kép (921.600 vs. 2.052.000). Tény viszont, hogy 130 centi képátló alatt a különbséget nem igazán lehet észrevenni, és azért még elég kevés embernek van 1080p-s projektorja, vagy 50''-nél nagyobb full hd-s tv-je. Szóval a Mac Mini jó megoldás azoknak, akiknek nincs túl nagy full hd-s tv-je, és filmnézésen kívül időnként másra is (pl. netezésre, zenehallgatásra, fotók tárolására és megtekintésére) is használni kívánják az eszközt. Alternatívaként merül még fel az Apple TV amihez most már számos törés érhető el a neten, és alkalmassá tehető mindenféle dolog lejátszására, de ehhez hekkelni kell, és azért egy Mac Mini-hez képest sokkal korlátozottabb a tudása, persze az ára is kedvezőbb.

A harmadik opció egy hardveres média lejátszó vásárlása. Ez egy olyan eszköz ami egy kis doboz a tv alatt és azt tudja, hogy viszi a különböző média formátumokat, de semmi többet. Számos változat van (egy típus általában ezen attribútumok valamelyik keverékét tudja pl. HDD/LAN), van amelyikben van dvd olvasó, van amelyikben van merevlemez, van wifi-s is, és van amelyiket kábelen lehet rákötni a helyi hálózatra (LAN). Több féle megközelítés létezik. A wifi-s és a lan-os eszközök arra szolgálnak hogy a hálózat egy másik pontján (pl. egy NAS-on vagy egy szerveren, vagy akár egy számítógép megosztott merevlemeze) található média tartalmat, filmet, zenét, képet, a hálózaton keresztül játszák le (stream-elik). Ez azért fontos, mert nagyobb lakásokban felmerül az igény, hogy legyen egy központi tárhely un. media storage, amely a lakás minden helységéből elérhető, és a rajta lévő filmeket zenéket lejátszhatjuk a hálóban, a nappaliban, vagy éppen a wc-n ölünkben a notebook-kal. A merevlemezes egységeket pedig akkor érdemes használni, ha nincs ilyen központi tároló, és akkor az egység saját merevlemezére lehet felmásolni mindent. Akit ilyenek érdekelnek az keresse fel a media.lejatszo.hu oldalt, itt elég nagy választék van, lehet válogatni kinek mire van szüksége. Az ilyen célhardvereknek is van számos hátránya. Egyrészt azok amelyekben elég erő lakozik a 1080p-s filmek megjelenítésére azok elég drágák. A képen látható egység ma szerintem a legjobb vétel, ára 60.000 Ft merevlemez nélkül, amire azért általában szükség van, így 80-90.000 között is lehet a vége. Ezért a pénzért cserébe viszont 1080p-s felbontásig visz minden ma ismert formátumot. A másik hátrány, hogy ezek mögött az eszközök mögött nincs mondjuk egy Apple vagy Microsoft szintű cég, hanem kisebb cégek fejlesztik/gyártják őket, és emiatt a jövőbeni támogatás és firmware frissítés teljesen bizonytalan. Miután a filmek lejátszásához szükséges kodekeket időnként kell frissíteni, ha a lejátszónkat gyártó cég eltűnik a sűlyesztőben akkor idővel probléma lehet, hogy nem játsza le az új filmeket az egység és frissítés sem érhető már el hozzá. Hátrány még, hogy ezekenek a lejátszóknak a felhasználói felületét nem lehet pl. egy Frontrow-hoz hasonlítani. Általában nagyon egyszerű és picit csúnyácska a menürendszer, ne is álmondjuk a Mac-es diavetítésről. Célhardverekről van szó, amik teszik a dolgukat, de nem nyújtanak érdemi felhasználói élményt, vagy extra szolgáltatást. Ha ráklikkelünk egy file-re azt megnyitja. Ennyi. Jó megoldás lehet azoknak akinek ez elég és csak egy lejátszóra vágynak ami nem túl bonyolult és működik.

Szót kell még ejtenem az általam is sokáig használt média centerről, ami pedig nem más, mint az XBOX. Nem a 360-as, hanem a régi. Az első XBOX szoftverének meghekkelése olyan szintre jutott, hogy lehetőség volt a gyári kezelőfelület (Dashboard) teljes lecserélésre. Lelkes programozók megalkották az Xbox Media Center (XBMC) alkalmazást, ami egy ilyen alternatív dashboard. Egy XBMC-t futtató Xbox a benne lévő merevlemezről, vagy hálózatról, vagy DVD-ről, gyakorlatilag bármilyen média file-t lejátszik/megjelenít. Lehet vele webet böngészni, internetes rádiókat hallgatni, xboxos játékokkal játszani, emulátorokat futtatni, youtube-ot nézni, mutatja a várható időjárást, meg azt hogy éppen hány fok van kint. A fotókat is nagyon szépen kezeli, és a diavetítés is igen pofás. Olyan finomságokat is be lehet állítani, hogy ha elindul a film lejátszás, akkor kapcsolja ki a box ledjét. A kezelőfelület igen kultúrált, akinek van XBOX-hoz komponens kábele, annak 1080i-ig HD-ben pompázik. Neteről mindeféle skinekkel tehető az élmény még szebbé.  Az előnye, hogy akinek mér eleve van régi boxa otthon, az fel tudja használni valamire, én pl. már kb. 1 éve nem töltöttem be játékot a régi boxon, de mint média center nap mint nap használtam. Most került be a szekrénybe, mert most az iMac van a tv-re dugva, de még mindig vannak vele terveim, valószínűleg ő fog majd a hálószobában, mint második média lejátszó működni. Ahol a boxnak vége van, mint a botnak az persze a HD-s tartalmak. 700 Mhz-es procija nyilván nem tud lépést tartani a mondern technikával. Az UI tök jól megy és jól is néz ki HD-ben, a fotók megjelenítése is igen szép, de a HD-s videók esetében a gyorsabb jeleneteknél már 720p-n is akadozik. Akinek tehát van boxa, vagy még inkább a sima 350 megás verzióban nézi a sorozatokat annak nagyon elgondolkodtató lehet, mert egy régi boxot ma már 30 ezer forint környékén is lehet vadászni.

Mi a konklúzió? Az, hogy mindenkinek nagyon alaposan végig kell gondolni, hogy pontosan mire van igénye/anyagi lehetősége. Akinek nincs semmilyen HD-s tv-je, annak lehet elég egy 10.000 Ft-os divx-et is tudó asztali DVD lejátszó. Akinek már HD-s tv-je van, annak azt kell megnéznie, hogy van e lehetősége rádugni valahogy a tv-t és az erősítőt közvetlenül a számítógépre, mert akkor nincs szükség külön egységre. Ha nincs, akkor felmerül a kérdés, hogy a lejátszó a számítógépről játsza le a file-okat, vagy saját merevlemezéről? Lehet érdemes egy NAS (hálózati meghajtó) vásárlásán elgondolkodni. Ha van régi Xbox akkor azt is fel lehet használni. Ha olyan szerencsések vagyunk hogy egy bazi nagy full hd-s tv-nk vagy projektorunk van és ezt szeretnék kihasználni, akkor kezdődnek az igazi bajok, bár számos lehetőség van, én nem tudok olyanról ami mentes lenne minden kompromisszumtól. Számomra talán az lenne ilyen, ha vennénk a tv mellég egy Macbook Pro-t, ami mindent visz, és bírja a 1080p-t. Egyetlen hátránya, hogy közel fél milliónál kezdődik. Akinek amúgy nincs szüksége laptopra annak ez is nyilván kompromisszum. De akinek meg van, annak meg macerás lehet mindig odavinni a MBP-t a tv alá rádugni a kábeleket, stb.


Tökéletes megoldás lehetne egy PS3. Izmos hardver, 1080p, beépített Blu-Ray lejátszó, bika játékkonzol. Szerintem eddig kizárólag játékra nem igazán érte meg PS3-at venni. Gyakorlatilag 0 érdemi exkluzív cím jelent meg eddig és drágább volt a konkurensnél. De ha már a játék mellet felmerül az igény a 1080p-s filmek megtekintésére, akkor hirtelen a PS3 bomba vétellé lép elő a többi asztali HD-DVD vagy Blu-Ray lejátszóval szemben. Most már az sem igazán kockázat, hogy "de mi van ha a HD-DVD terjed el", hiszen eldőlni látszik a formátum háború a Blu-Ray javára. Tehát 100K HUF környékén kapunk egy Blu-Ray lejátszót, egy next-gen játékkonzolt és egy média centert. Van Wifi, kártyaolvasó, merevlemez. Egész jól néz ki, halk. Miért nem tökéletes megoldás? Azért, mert bár képeket lehet rajta nézni, és mp3-at is játszik, a netről szedett tartalmakat (divx, xvid, mkv) nem tudja lejátszani. Innentől pl. számomra mint elsődleges média center teljességgel kiesik. Az első funkció amit várok egy lejátszótól hogy vigye a divx-et, xvid-et, mkv-t 720p-ig legalább. Ez a minimum. És ezt a PS3 nem tudja. Vannak már rá ilyen-olyan megoldások de igazi XMBC szerű mindentvivő jól működő HD-t is lejátszó dolog még nincs.

 Számomra tökéletes megoldás egyenlőre nem létezik. Talán egy új és izmos Mac Mini lenne az ideális de ilyen nem létezik egyenlőre. Nemsokára döntenem kell (4-5 hónap). Ma egy Mac Mini-t vennék és egy NAS-t. Ezzel persze feladom a 1080p-t, de nyerek egy Mac-et. A 1080p-re meg majd később egy PS3. Ha kijön rá végre a MGS4, meg a Final Fantasy XIII, meg a God of War 3, kizárt ugyanis, hogy ezeket a játékokat kihagyjam. Lehet addigra egy Blu-Ray író is megfizethető lesz...

Egyszerűn kikivánkozik belőlem a dolog. Munkahelyi ügy, egy Windows 2000-et futtató számítógépbe kellett 2 db 750 Gb-os SATA merevlemezt oly módon illeszteni, hogy azokon un. mirror üzemmódban fussanak, azaz tükrözze az egyik a másik tartalmát. A gépen alaplapi nForce RAID vezérlő volt, vinyő rádug, raid setupban array létrehoz, Win2k összeomlik és sosem tér többet magához. WinXP Pro felrak, RAID vezérlő telepít, de hiába hoztam létre egy mirror-os raid array-t a bios-ban az oprendszer két független lemeznek látja. Igen kiválló kollégám ötlete volt, hogy konvertáljam őket dinamikus lemezzé, és ott be lehet állítani a tükrözést tök jól. Megcsinálom, tükrözés opció szürek. Guglizás, csak 2K Server és 2003 Server-en megy ez a funkció. Dammit. Gugli tovább, létezik megoldás: ha három file-ban Hex-editorban átírok 3 szót, és azokat felülírom az eredetiekkel akkor menni fog. Ez a három file a dmadmin.exe, a dmconfig.dll és a dmboot.sys.

A teljes tutorial megtalálható egyébként itt: http://www.vttoth.com/mirror.htm

Ezt követően telepítő lemezről boot, recovery konzol elindít, ami persze csak a windows konyvtárban enged manipulálni azon kívül nem, így ujraindít, filokat bemásol a win könyvtárba, újra recovery konzol, ott felülírni a file-okat, újraindít és kész is. Reboot, és MŰKÖDIK! Benne volt tehát a funkcionalitás csak nem volt bekapcsolva. Ez a Windows. És csak ilyen dolgok történnek. Összességében a dologgal elment fél nap.Az ötletet adó kollégam azt mondta: "Kell ez, ezek nélkül unalmas lenne az élet." Amióta Apple gépet használok otthon nem tudok vele egyetérteni, szimpatikusabb az "It just works".

 
Tegnap megnéztük a Cloverfield című filmet az Aréna Plázában található VIP termek egyikében. A film szerintem tök jó, full para az egész, keveréke a Blair Witch-nek és a Világok Háborújának. Tehát buliznak a fiatalok, élik az életüket, egyszercsak egy hatalmas valami elkezdi feltrancsírozni New York-ot és a benne élőket. Az eseményeket a fiatalok szemszögéből látjuk, ami annyiban újszerű, hogy a körülmények teljesen ismeretlen számunkra. Nem tudjuk honnan jött, pontosan mit akar, igazából azt sem tudjuk hogy néz ki pontosan (és azok is maradnak). Csak a tragédia eseményei vannak megörökítve az egyik fitalanál lévő kamera segítségével. Az mondjuk sokat mond már a legeljén hogy a felvétel a védelmi minisztérium birtokában lévő anyag, mely készült a korábban "Central Park" néven ismert területen. Jópofának találtam még azt, hogy a film kerek 90 perc, mert ugye 90 perces kazi volt a kamerában.

Érdekes egyébként, hogy New York mennyire ingerli a film készítőket arra, hogy lerombolják. Világok Harca, Armageddon, I am Legend, The Day after Tomorrow. Persze ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy valahol New York nem csak Amerika, hanem az egész nyugati civilizáció szimbóluma is.

Na és akkor most pár szót a moziról. Kezdjük a fekete levessel, egy darab jegy 2990 Ft. Ez elsőre igen sokkoló volt, pláne úgy, hogy a kiváló internetes jegyfoglalási rendszer 1640 Ft-ot jelzett, aztán amikor a pénztáros közölte, hogy mennyi lesz a három jegy, akkor azért néztem egyet. Lássuk pontosan mit is kapunk ezért. Nem kell sorban állni, ami vasárnap eset a kb. negyed órás sort elnézve igen pozitív dolog volt. A Cloverfield-et még nem adják sehol, tehát premier előtti vetítés volt. A mozi előtt van egy váró, ami leginkább a repterek business váróihoz hasonlít. Van Wifi, kényelmes fotelek, van egy svédasztal rajta gyümölcsök, sajt, sonka, chips, sütik. Ezeken kívül a büféből is korlátlan a fogyasztás, tehát popcorn, nachos, üdítő. Ugyan itt lehet még kérni bort, pezsgőt, sört, kávét. Belül a moziban egy öt soros terem fogad, hatalmas, de tényleg hatalmas bőrfotelekkel, amelyeknek motoros háttámlájuk és lábtartójuk van, tehát az ember kvázi fekszik bennük, még kinyújtott lábbal sem lehet elérni az elülső sort. A vászon persze kisebb, mint mondjuk egy multiplexes nagyteremben, de az egész terem kisebb, amitől barátságosabb a légkör.

A Homáron egyébként egy elég elrettentő írás jelent meg a moziról, egymást a sonkatkercskért felöklelő emberekről, 4 fős családról akik 9 főnyi kaját cipeltek be magukkal a büfébe. Szerencsére ilyesminek mire mi mentünk nyoma sem volt, teljesen kultúráltan normálisan viselkedett mindenki.

Konklúziók: Nem éri meg annak, aki heti többször jár moziba, mert azért drága a jegy. Annak sem éri meg, aki csak "beugrik" egy filmre, 5 perccel előtte érkezik, és a mozik büféjében sosem eszik-iszik semmit, és megy tovább.

Ahogy én számoltam a mi mozi/pláza látogatási szokásinkkal ez egyszerűen megéri. Le is vezetem miért. Normál mozijegy 1300, popcorn+üdító 1000. Tehát a normál moziban is kifizetünk 2000-2300 ft-ot fejenként. Amikor moziba megyünk előtte általában körbenézünk az üzletekben, sétálgatunk, és a mozi előtt szinte mindig beülünk valahova egy kávéra, borravalóval 400 ft/fő értékben. Ha legközelebb vásárlás+mozi a program, akkor mozi előtt a váróban fogyasztjuk el az amúgy igen kiváló kávét. 2700 ft-nál járunk fejenként, tehát 300 ft-ot fizetünk ki konrétan azért a kis sajtért-zöldségét-pohár borért, azért hogy nem kellett sorban álni, valamint a pazar bőfotelekben történő terpeszkedésért, és premier előtti film fogyasztásáért. Így már szerintem teljesen megéri a dolog. Én kb. havonta-kéthavonta egyszer megyek moziba, ezentúl biztos a VIP-t fogom preferálni.