Befejeztem tegnap este Wii-n az első, de összességében már a harmadik Zelda játékot. A tiszta játékidőt mérő óra kb. 55 órát mutatott, ebből olyan 6-8-at le lehet vonni, mert egyszer otthagytam  egy fél napra, mert túljutottam egy tök nehéz ugrálós részen, és ha elmented akkor visszarak a dungeon elejére.

A Twilight Princess a sorozat legutolsó tagja, 2006 végén került a boltokban Wii-n és Gamecube-on. A grafika gyakorlatilag megegyezik a két platformon, és itt el is jutunk a játék egyik első problémájához. Első ránézésre a grafika nem szép. Sőt, helyenként csúnyácska, a karakterek picit elnagyoltak, a textúrák sem túl szépek. Ez azért zavaró itt, mert a maga a grafika real 3D. Ezalatt azt értem, hogy nem ilyen rajzolt rajzfilmszerű, mint pl. a Minish Cap vagy a Wind Waker esetében, ahol az elnagyolt, egyszerűbb textúrák adják meg a játék hangulatát, báját. Sajnos ha valaki ilyen normál 3D-s játékot készít, ott a grafikai gyengeségekből nem lehet pozitívan kijönni. Gondolom Wii-re lehetett volna szebbet is csinálni, de miután a GameCube-bal közös portról van szó túl drága lett volna. Engem valamiért a grafika a sima Xbox-os Fable-re emlékeztetett (remélem jön a 2. rész nemsokára). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a láthatóan gyenge engine-ből időnként a fejlesztőknek azért sikerült igen szép és nagyon hangulatos helyszíneket alkotniuk. Kezdem azt gondolni, hogy a közepes játékokat a zseniális játékoktól a beleintegrált művészet mennyisége választja el. A közepes játékok iparos munkák, kötelező ujjgyakorlatok. Az olyan játékokban, mint a Zelda vagy a Final Fantasy igen komoly művészi teljesítmény van. Grafikailag, zeneileg, sztoriilag egyaránt.  Ettől varázsol el. Egyszerre egy jó film, jó zene, és jó könyv (persze nem helyettesítve ezeket). A jó játék művészet. Brutálisa jó technikai adottságokkal rendelkező játék is lehet sekélyes és középszerű (pl. Doom 3), és egy ilyen gyengécske grafikával rendelkező játék is lehet zseniális, mint amilyen a Twilight Princess. De gondolunk csak bele. A játék sztorija, level design-ja, története, kameraállásai, párbeszédei, a karakterek design-ja a zene, mind-mind olyan feladat, amelyet lehet művészi szinten kivitelezni. És ha sok-sok különböző művészt jól választja ki és fogja össze a producer, akkor abból elképesztő dolgok születhetnek (God of War, Final Fantasy, Zelda, Super Mario Galaxy, Metroid, stb). És az ilyen művész alkotásokat élvezet "fogyasztani". Úgy érezzük valami rendkívülinek voltunk részesei, az alkotók szívüket-lelküket beleadták a készítés során.

A grafika tehát olyan amilyen, tudjuk hogy a Zelda sorozat részei sosem a grafikáról szóltak, így ez nem is igazán zavart abban, hogy belevessem magam Link legújabb kalandjaiba. Maga játék remek, talán az eddigi legsötétebb legkomorabb Zelda, de lehet ez a grafikai megjelenítés miatt is van. A sztori megint jó, itt most nem akarok belemenni a részletekbe, a lényeg az, hogy Link ismét a saját is falujában kezd, és egy epikus harc részévé válik a történet során. Két világ a Light és Shadow World között fogunk közlekedni, valamint időnként farkassá is fogunk változni. Ahol szerintem picit csorbát szenved a Wii-s változat az az irányítás. A Wiimote-ot és a Nunchuk-ot kell suhogtatni a kardozáshoz, ami egy ilyen hosszú játéknál picit idegesítő, nekem nem nyújtott nagyobb élményt, mintha egy gombot nyomtam volna meg helyette. Nem volt zavaró, de erőltetettnek éreztem. A rejtvények itt is nagyon sokfélék és kreatívak, a boss-fightok is szórakoztatóak. Lehet a játékban snowboardozni, ejtőernyőzni, van egy csomó mini-game.

A három játék közül eddig csak a Link to the Past-ot játszottam úgy végig, hogy minden egyes secretet felkutattam, játék közben olvastam a faq-t (egy rész megcsinálása után), és ha valamit kihagytam visszamentem érte. Így végül minden item-el és 20 életerővel fejeztem be. A Twillight Princess-t és a Phantom Hourglass-t magamtól nyomtam, csak akkor fordultam a faq-hoz ha nagyon-nagyon-nagyon elakadtam, és akkor is csak azt a picit néztem meg ami az első lépés a továbbjutáshoz. Mindkét módszer élvezetes de megvan a maga hátránya, ha az ember magától nyomja egy ilyen Zelda kaliberű játéknál a secretek felét tuti nem találja meg. Twillight Princess-ben 15 életerővel végeztem ami azt jelenti, hogy még 5x4 azaz 20 elrejtett heart-piece-t nem találtam meg. Érdekes, hogy pont a real 3D-s megjelenítés miatt itt volt a legkevesebb kedvem a secretek után kajtatni, valahogy olyan átláthatatlan az egész. a felülnézeti 2D-s megjelenítésnél valahogy jobban ösztönzött az eldugott dolgok meglelésére.

Harmadszor is el tudom mondani azt, hogy ez a Zelda tök más mint a többi, de mégis nagyon hasonló. A Twillight Princess összességében egy nagyon jó játék, teljességében hozza a Zeldák színvonalát. A Zelda sorozat jövőjével kapcsolatban remélem visszatérnek a rajfzilmszerű grafikához, és akkor egy Super Mario Galaxy szintű grafikai megjelenítéssel igazi csodát tudnának alkotni.