Nem akarok hosszan értekezni arról, hogy milyen kifinomult megoldások vannak arra, hogy nyilván tartsuk a teendőinket, szinkronizáljuk több géppel, iPhone-nal, felhővel, Google Calendarral, iCal-lal és még ki tudja mi mindennel. Meggyőződésem egyébként hogy rengetegen vannak akik mesze túlzásba viszik a teendők, találkozók öncélú irogatását. Azért csinálják, mert az eszközeik kényszerítik őket. Amiért ezt a bejegyzést írom az nem a technika, hanem hogy miért is érdemes valahogy nyilvántartani a teendőinket.

Bevallom nincs annyira sűrű életem, hogy digitális naptárban kellene minden dolgot nyilván tartanom. Amikor valaki kérdezi, hogy ráérek e szerdán délelőtt azonnal tudom nem kell megnézen a telefonomon, hogy van egy szabd órám. Nincsenek ennyire előre beosztva a napjaim. Vannak viszont kimondottan kellemetlen inézendő feladatok, amik nem kimondottan sürgősek, bármikor elvégezhetőek, de rájuk kell szánni az időt. Ilyenekre gondolok, hogy pl. eltört egy lámpa búrája felszerelés előtt, megrendeltem az új búrát és el kellene érte menni, vagy el kell vitetni egy kupac földet a ház elől. Ezek a teendők azért sunyik, mert nincs tragédia ha nincsenek elintézve, éppen ezért hajlamosak csak gyűlni-gyűlni. Néha eszembe jutnak, de persze pont épp nincs kedvem vele foglalkozni.

Feltelepítettem a Macintosh számítógépemre a Things nevű alkalmazást és csak úgy elkezdtem bele írkálni ezeket a teendőket. Olyan tizenöt körül hagytam abba. Másnap kinyitom a gépem ott virítanak a szégyenfoltjaim. Következő nap ebédszünetben gyorsan elintéztem kettőt. Másnap munka után még kettőt. Önmagában tehát az a tény, hogy a kellemetlen teendőimet listába rendeztem lehetővé tette számomra hogy szembe nézzek velük és felvegyem a harcot. Hatékonyan, lustaságot félre téve belevessem magam a problémák elintézésébe.

Ezért érdemes tehát valahogyan nyilván tartani a teendőinket. Nyilvántartásuk önmagában a teendők elvégzésére ösztönöz.

A fenti képen egyébként a Things OS X-es ikonja látható. Nem háttérkép, ikon. Igen ekkora.