Új sorozatot kezdtünk nézni nemrég, mégpedig a Smallville-t. Már többször írtam, hogy nagyon jó ha van egy "biztos pont" a sorozatok terén ami egy olyan sorozatot jelent ami jó és sok rész van belőle, tehát nem heti 1 rész ütemmel lehet vele haladni. Ilyen volt annak idején az összes Star Trek sorozat, és pl. a Buffy is. A legutóbbi ilyen sorozatunk a Stargate SG-1 volt, de valahogy a 3. évad környékén elfogyott a lelkesedés. Persze fogjuk folytatni, de majd csak később. A Smallville már régóta képben van, hiszen most megy a 8. évad odakint, amelyik sorozat ilyen sok évadot megélt és nem CSI az nagyon rossz nem lehet. A téma nagyon érdekes, az egész sorozat lényegében a Superman képregények előzményéről szól. Tudjuk, hogy Superman alias Clark Kent alias Kal-el Smallville-ben ért földet a Kryptonról, és ott nevelkedett. Amikor felnőtt elkerült Metropoliszba, beállt a Daily Planet nevű újsághoz riporternek, és amikor valaki bajban volt felöltötte a piros kék öltözéket, levette a szemüvegét és hátrafésülte a haját (amitől senki nem ismerte már meg) és segített a bajba jutottakon. A sorozat Clark Kent Smalville-i gimis éveit dolgozza fel.
Az első évad első pár részének megtekintése után ment a sorozat a sűllyesztőbe. Valahogy nagyon nem jött be, túl sok volt benne a tuti-gimi szintű tini sorozatos szál, és a szuperhős vonal sem volt túl erős. Úgy tűnt, hogy a koncepció az, hogy minden részben elbánik Clark 1 db rosszfiúval aki valamiért egy rossz pillanatban kapcsolatba került a zöld meteor darabokkal és ettől lett valami képessége, valamint egyből gonosz is lett. Ami már az elején érdekesnek látszott, hogy az első részben Clark barátságot köt Lex Luthorral. Ez elég meglepő annak fényében, hogy aki ismeri a képregényt az tudja, hogy Superman fő ellensége Metropolisban éppen a milliárdos Lex Luthor, aki mindent megmozgat, hogy elpusztítsa Supermant, illetve leleplezze, hogy ki valójába.
Aztán valamiért újra elővettük ("most inkább nézzünk valami komolytalant...), és a felső rétegek kapargatása (5-10 rész megnézése) után megmutatta az igazi arcát a sorozat és nagyon megszerettük. Nemrég kezdtül el rendesen nézni, és pár hét után most a 4. évadnál tartunk. Az izolált részeket átvették az egész évadokat átívelő cselekményszálak, jó ötletek.
A Clark Kent és Lex Luthor közötti viszony alakulása nagyon izgalmas. Csak ezért megérné nézni a sorozatot, a Lex-et alakító színész zseniális. Messze a legjobb alakítást nyújta. Érdekes a Lex és az apja között folyó háború alakulása.
Nagyon tetszik, hogy látszik a sorozaton, hogy a készítők tisztelik a képregényt, nem rugaszkodnak el nagyon tőle. Sok kikacsintás van a későbbiekre, pl. Clark nagyon sokszor öltözik piros/kék kombinációjú ruhákba, a technikai órán amikor a focicsapat S betűt ábrázoló logóját kell megtervezni akkor Clark nagyon hasonlót tervez, mint amit Superman hord a mellkasán, stb. Megadja a varázsát az egésznek amikor pl. Clark Kent és Lois Lane először találkoznak a negyedik évadban, már tudjuk, hogy majd később mi lesz közöttük. Ismert, hogy valahol a távolban merre tart a sorozat ami ad egy érdekes nézőpontot az eseményeknek.
Szólok egy picit az eddigi negatívumokról is. Clark szülei módfelett idegesítőek. A karakterek is rosszak és a színészek is. Gyakran hangosan fúj-ozunk amikor épp valami baromságot mondanak. A másik az, hogy ha Clark valamelyik szereplő előtt használja a képességeit, akkor az vagy pont 1 másodperccel korábban elveszti az eszméletét és pont nem látja, vagy ha nem, akkor valamiért úgy alakul, hogy másnap már nem emlékszik semmire, vagy meghal, vagy deportálják a világ másik végére. Tudom nem könnyű a sorozat íróinak mindig úgy alakítaniuk a történetet, hogy Clark úgy legyen szuperhős, hogy még öltözéke/álruhája nincs. Mindenesetre néha akkor is erőltetett szituációkat teremt e az egész. A Lana és Clark közötti huzavona szinte már Rachel-Ross szintű kezd lenni, pont mikor 26x végre összejönnének mindig beüt valami. Engem ez bosszant. Ja és időnként az egész sorozat túl érzelgős, ahhoz képest, hogy milyen brutális is tud lenni néha.
Összességében azért én nagyon ajánlom mindenkinek. A férfi nézők akik Superman kalandjain nőttek fel emiatt fogják élvezni, de bátran meg lehet mutatni a barátnőnek/feleségnek is, mert vann benne annyi romantika és rendes dráma is, hogy ők is jól szórakozzanak. Tehát azon kevés sorozatok egyike ami egyszerre tud férfi és női sorozat lenni egyszerre.
Ha beértük az amerikai sugárzást (ez számításom szerint addigra lesz, mire lemegy a 8. évad) akkor fogok írni arról, hogy az első három évadhoz képest a következő öt milyen. Arra kérek mindenkit, hogy aki többet látott a sorozatból, mint én az spoileres információt ne kommenteljen, had izguljunk!
Utolsó kommentek