Befejeztem a második Zelda játékot a DS-en a Link to the Past-ot. A játék Super Nintendóra jött ki, (ő volt a harmadik Zelda) 1992(!)-ben, onnan portolták 2002-ben Gameboy Advance-re, és miután ugye a DS viszi a GBA-s játékokat, így volt szerencsém játszani vele. Mint azt a DS-re készült Phantom Hourglass után írtam a grafikai visszalépés elsőre egy picit meglepő, de mégis árad egy olyan kedvesség belőle ami miatt belevetettem magam. És szerintem az mindent elmond a játékről hogy 2008-ban teljesen élvezhető volt egy 16 (!!!) évvel ezelőtt készült játék. Lekötött, élveztem, egy percig sem volt olyan feelingem, hogy ezt csak a retro-báj miatt nyomom. Teljes értékű játék tudott maradni ennyi év után is.  Továbbra is teljesen megdöbbentő, hogy mennyira hasonlít a játékmenet a Zeldákban és mégis teljesen más és szerethető mindegyik játék.

Úgy látszik a handheld platformon jobban haladok a Zeldákkal, mint a konzolon, pedig elég szorgalmasan gyűröm a Wii-n a Twillight Princesst, de csak nem akar vége lenni, pedig már 40-nél is több óra van benne. Így tehát a menetrend felborult, DS-en már az eredetileg is Gameboy Advance-re készült Minish Cap-et nyomom (ami után nincs több Zelda DS-re), míg a Wii-n ott vár az Ocarina of time és a Wind Waker is.

Respectből az eredeti SNES-es borítót teszem be a képnek 92-ből!