Végigjátszottam a Paper Mario c. játékot. Nintendo 64 Emulátoron.


Akkor megismételném. Végigjátszottam a Paper Mario c. játékot Nintendo 64 Emulátoron.


A játék egyébként remek. Ez kérem szépen egy olyan RPG amelyben a Mario a főszereplő. Már önmagában is érdekes, hogy szerepjáték lesz Mario-ból, és ezt tovább súlyosbították a "Paper" résszel, ami annyit tesz, hogy a karakterek két dimenziósak. Ez egy platform játékban nem tűnne fel, de viszont itt a világ 3D-s. Az összhatás olyan, mintha Mario-t és a többi karaktert papírból vágták volna ki, és egy kartonfigura jönne menne egy 3D-s világban. Az egész annyira bizarr, hogy már jó, és pont ettől működik. A játék tele van megmosolyogtató jelenetekkel, humorral, a maga egyszerű módján gyönyörű pályákkal. Egyszerűen rém kedves az egész. A játék végén a karakterek ilyen karnevál szerűen (jók és gonoszok is) végigvonulnak, és mindegyik csinál valami vicceset. Ekkor ért egy kisebb megvilágosodás, amit persze elvben tudtam, de most sikerült átérezni igazán. Az igazán jó játékhoz nem kell szuper grafika. Persze elég szélsősges példán sikerült ezzel szembesülni, hiszen 2007 végén a nextgen láz kellős közepén le tudott kötni egy ablakban emulátorban futó játék. És ugyan akkor a pl. a Stranglehold c. shootert kb. 2-3 óra alatt beuntam, pedig elég jó a grafikája. Szóval nem mind arany ami fénylik na.

Ezért CHRiss érve a Wii-vel szemben miszerint "fos a grafika" számomra nem áll. Úgyhogy már itt is van a nappaliban. Ultimate fun. Rövidesen beszámoló következik. (Persze lehet csak azért mondom ezt ilyen könnyen, mert megvolt már a COD4, az Assassin's Creed, a Mass Effect és a Halo 3 is :) ).

P.S: Maximum respect a Project64-et készítőknek, hogy összehoztak egy olyan stabil emulátort, amint simán végig lehet nyomni egy játékot.