Picit elhanyagoltam a sorozatokat itt a blogon az utóbbi időben. Persze nem könnyű, mert kapok olyan visszajelzést, hogy van aki azt szereti a legjobban amikor sorozatokról van szó, sokan az autós témákra is lelkesek voltak, de a tech témájú cikkek is népszerűek. Mindenestre most megpróbálom bepótolni a sorozatokkal kapcsolatos lemaradásomat (mármint a belőlem kikívánkozó néhány sorozatos postot), és a héten remélem több sorozatos post is fog születni.

A Wonderfalls c. sorozatra teljesen véletlenül figyeltem fel. A Veronica Mars-ról szóló esszégyűjteményben (Unauthorized Investigations into Veronica Mars) ejti el az egyik író, hogy van egy pár nagyon-nagyon jó sorozat, amit lelőnek aztán kiderül róla, hogy baromi nagy  rajongói bázisa van. Az a kevés ember aki nézte nagyon szerette (vagyis fan-favorit sorozat). Legismertebb példa a Firefly, ami egy remekmű, mégis csak egy évadot ért meg. Aztán az évad DVD eladásai sokáig vezettet az Amazonon. Gondolom fogták a fejüket a TV-nél ahol a cancelről döntöttek. Lényeg a lényeg, hogy az esszé szerzője ilyen sorozatok között említi a Firefly-al egy szinten a Wonderfalls-t. Nekem ennyi elég volt, hogy bepróbáljam, és nem kellet csalódnom.

A sorozatot az a Bryan Fuller jegyzi, akihez köthető még a Pushing Daisies a Dead Like Me,  valamint co-producer a Heroesban. Ezen kívül íróként még felbukkan a Star Trek Voyager-ben (26 rész), és a DS9-ban is. Szóval összességében bejövős amit alkot :)

Maga a koncepciója a Pushing Daisies-hez hasonló. A főszereplővel történik valami megmagyarázhatatlan, valami természetfeletti. Ezt el kell fogadnunk, de a fikciós elemek itt véget is érnek, mert a sorozat többi része már valósághű, sőt földhözragadt, sőt a konfliktus pont ebből adódik. A Pushing-ban a főhős az érintésével halottakat támaszt fel, a Wonderfallsban a főszereplő lányhoz (Jaye) a játék állatok beszélni kezdenek, amit csak ő hall, és mindenféle fura dologot akarnak hogy csináljon.

A beszélő viasz oroszlán, kerti flamingó és még ki tudja mi, mindig valami értelmetlen dolgot kér a főszereplőtől, aminek ott és akkor nincs semmi értelme, de a végén mindig valami jó dologhoz vezet.  Ezt valahogy úgy kell elképzelni, (nem valódi példa) hogy bejön egy nő a boltba, fizetni akar, és a viasz oroszlán beszól Jaye-nek, hogy ne hagyd fizetni, és ez elindít az eseményeknek egy fura láncolatát aminek eredményeképpen elmegy dokihoz a nő, ahol kiderül, hogy valami olyan betegsége van amit ha később vesznek érszre már késő. A  játékok által adott feladatok különböző fura és szórakoztató helyzetbe keverik Jaye-t. Sokszor lázad és ordít az állatokkal, de persze nem mondhatja el senkinek, mert nyilvánvalóan hülyének néznék. Van egy jól felépített szerelmi szál is, amivel minden rednben van, szépen lassan bontakozik ki, nincs nagyon az arcunkba tolva

A hangvétel picit groteszk (nem annyira elszált, mint a Pushing-ban), a főszereplő lány karaktere remekül eltalált, picit életúnt, szellemes, cinikus, goromba, bezárkózó. Nem tudja mit kezdjen az életével, de azt tudja, hogy öncélúan hajhászni a pénzt és a hatlamat semmi értelme, akkor meg minek bármit csinálni. Épp ezért eladó egy ultra-gagyi ajándék botlban, és egy lakókocsiban lakik.

A helyszín is különleges, a Niagara vízesésnél játszódik a sorozat, ahol hemzsegnek a turisták. A Niagara vízesés annyira emblematikus látnivaló, hogy már elcsépelté és sablonossá válik, ami ad egy egészen különleges atmoszférát az egésznek. Mindezt a sablonosságot persze igazán az ott élő és dolgozók szemszögéből látjuk igazán. Én biztos el fogok ezen gondolkozni, amikor legközelebb külföldön leszek és épp a kötelező látványosságok egyikét járom végig.

A színészek nagyon jó játszanak, a történetek végig szellemesek, a szerelmi szál is a helyén van. A sorozat elgondolkodtató, szellemes, szórakoztató.  A főszereplő lány tesóját a Pushingban már főszerepet játszó Lee Pace játsza. Az egyetlen igazi probléma vele, 13 rész után elkaszálták. Egész egyszerűen nem érdemelte meg, ennél SOKKAL-SOKKAL jobb sorozat. Én nagyon sajnálom hogy csak ilyen kevés részt láthattam. Tényleg pont ugyan az a helyzet, mint a Firefly-nál. Lehet, hogy 2004-ben még nem voltak vevők az amerikaiak erre a műfajra? Mindenestre 2007-ben meg a Pushing Daisies óriási siker volt és nem is volt igazán kérdés, hogy jön a második évad. Talán megelőzte a korát, talán nem promózták eléggé, vagy csak rossz idősávban adták. Kár érte, de ettől függetlenül mindenkinek ajánlom hogy nézze meg ezt a 13 részt, nem fog csalódni. Bár nincs egységes értékelési rendszer, 10-es skálán én simán kiosztok neki egy 9/10-et.

Adagolás: Darálni nem érdemes, mert úgy nagyon hamar vége lesz. Inkább szépen elhúzva, kiélvezve, 2-3 naponként 1 részt amikor pont megfelel a hangulatunk hozzá. Akinek az első rész nem tetszik nyugodtan hanyagolja az egészet.