Hát ez is eljött, a hónap elején 30 lettem. Ilyenkor az ember elvileg magába száll, micsoda mérföldkő ez, hol is tartok az életben, stb. Picit úgy vagyok ezekkel a jubileumokkal, hogy az tök jó benne, hogy egy picit jobban lehet ünnepelni, de semmivel sem kell jobban nem kell ilyenkor számot adni az embernek a saját életével, mint 29 és fél éves korában. Meg kell próbálni úgy élni, hogy ne egy bizonyos kerek évfordulón jöjjünk rá, hogy mennyire rossz fele megy az életünk. Én próbálom ezt a filozófiát érvényesíteni, ezért különösen nagy merengés a dolgokon nem volt. Talán annyi, hogy emlékszem 15 éves koromban eszembe jutott, hogy mennyire nem tudom magam elképzelni 30 évesen, és biztos egy vadidegen ember lenne ha akkor találkoztam volna a 15 évvel későbbi önmagammal. Ez eszembe jutott, és a meglepő az, hogy saját véleményem szerint mennyire keveset változtam, és persze más komolyabb dolgok (is) foglalkoztatnak, mint akkor, a problémák amivel szembesülök is mások, de szinte ugyan az az ember vagyok. Ez lehet sokak szerint elég nagy baj, de szerintem nem  az :) Nem tartanám vadidegennek 15 évvel ezelőtti önmagamat. Valószínűleg leülnénk és nyomnánk egy NBA Live-ot, 800x600-ban (bár úgy picit akadt a 486 DX2/66-on, és az emberek is picik voltak az akkoriban extra 15-ös monitoron). Persze ha a 15 éves énem látogatna el 2008-ba nem kicsit őrülne be a next-gen konzolokon :

Visszatérve a szülinapra, baromi jó nap volt! Reggel amikor felkeltem Eszter meglepetés reggelivel várt, megterítve csupa hófehér teritékkel, füstölővel, friss kávéval és a képen látható marcipános csoki tortával. A dologban volt némi irónia, mivel akkor épp 1.5 napja nem tudtuk hol a macska, és volt rá sansz hogy pont elveszett, azóta meglett és tovább nőtt :) Ezután gyakorlatilag csak akkor vettem észre az ajándékomat, miután elestem benne, ami egy nagy barna-bézs babzsák. Nagyon kényelmes, imádom, azóta abból játszok a tv előtt. A képen Sanyi a kutya (róla nemsokára) és a babzsák.

Ezután bementem dolgozni, mert muszálj volt, meg mert előtte két hétig nem dolgoztam. Megfogadtam pedig, hogy a szülinapomon sohasem fogok dolgozni, akár mi lesz szabit fogok kivenni és csak olyat fogok csinálni ami jól esik. Hát ez most nem jött össze, így puhul el az ember. Munka után egy családi vacsora következett az igen kiváló Symbol étteremben a szűkebb családdal. Itt is el lettem halmozva ajándékokkal amelyek mind az épülő házat segítenek még szebbé tenni. Innen is köszönöm a szüleinknek a kellemes estét és az ajándékokat!

Szóval tök jól telt az egész nap. De nem volt még vége a szülinapnak, ugyanis ekkor már a háttérben szervezkedések folytak a tudtomon kívül. Másnap a hét végéig Isztambulba kellett utaznom munka ügyben három napra. Mikor hazajöttem, Eszter kijött elém a reptérre, ami már eleve egy picit furcsa volt, mert a cég fizeti a taxit, pont péntek délutáni csúcs volt, mondtam is neki, hogy nem kell kijöjjön, találkozzunk nyugodtan otthon, annyit utaztam már. De ő ragaszkodott ahhoz, hogy kijöjjön. Megyünk befele a repülőtérről, épp apámmal beszélek telefonon, mesélem milyen volt Isztambul (talán egy post is lesz majd róla...), erre azt veszem észre, hogy a visszafele úton lehajtunk a kocsival egy ilyen Shop Stop szerű bevásárló központba. Felháborodva kértem ki magamnak az egészet, most jöttem jó messziről, haza akarok menni, stb. Eszter kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő mindig meg akarta nézni mi van itt. Mondtam jó, menjünk körbe autóval, de én ki nem szállok. Erre megláttunk egy Coffee Shop Company-t, ami egy Starbucks-hoz hasonlító osztrák lánc, és mondtam jó akkor itt megállhatunk egy kávéra. Nyugodtan ücsörögtünk, kávézgattunk. Eszter megírta e-mailben aznap reggel, hogy nem lesz ideje ebédelni, és milyen jó lenne, ha együtt ennénk miután megjöttem. Én direkt emiatt nem ettem meg a repülőn a kaját. A kávé közben vagy talán a kocsiban Eszter elkezdte mondani, hogy az interneten látta, hogy a Budafoki úti Don Pepében akció van, és olyan pizzát adnak, aminek a tésztájában spenót és sajt van és ő nagyon azt szeretné enni. Hát nem esik éppen útba Budafok Ferihegyről a Hűvösvölgyi út fele, de hát legyen, menjünk oda. Megérkezve a helyszínre látom, hogy ott van a Don Pepe mellett a Plastikon ajnározott Gold Bisztró, úú mondom menjünk oda inkább. Már nem is emlékszem, hogy mégis a Don Pepe lett belőle. Picit furcsa volt, hogy a Don Pepében nem tudtak semmiféle spenótos pizzáról. A kaja végeztével Eszter még kért egy túró gombócot, amit nagyon lassan és nehezen evett meg. Épp elkezdtem valami fontosat magyarázni, levonni a konklúziót és rájönni az élet értelmére, amikor Eszter elkezd nagyon vigyorogni. Hát ez nem esett igazán jól, pont akkor mosolyogni rajtam amikor valami fontosat magyarázok, aztán pár másodperccel később rájöttem mit mosolyog. Egyszer csak ott álltak a barátaim a kosárcsapatból az asztalnál. Ekkor elég fura arcot vághattam a döbbenettől, de aztán hirtelen minden a helyére került. Nem volt semmiféle pizza akció, meg a Ferihegy melletti bevásárló központ sem volt túl érdekes, az egésznek a lényege, hogy a megfelelő helyen legyek a megfelelő időben. Az első megdöbbenés után kiderült, hogy itt bizony igazi meglepetés partiról van szó. A Don Pepe fölött egy póker klub működik, ahol már várt egy bérelt asztal, ahol egy tök jót játszottunk. Kaptam még ajándékba egy profi zsetonkészletet (13.5 gramm, kerámia belső), meg volt torta is. Nagyon nagy királyság volt az este na, még sose volt előtte meglepetés bulim. Még egyszer, köszi srácok mindenkinek!

Összességében tehát kivételesen jó szülinapom volt, öröm volt 30 évessé válni. Remélem a 40. legalább ilyen szórakoztató lesz, illetve remélem az önvizsgálatot akkor is ilyen gyorsan le fogom tudni zárni, és nem döbbenek rá hogy mennyire nem jól telt az elmúlt 10 év! 

Most akkor jöhetnek a kommentben a gratulációk! ;-)